2009. február 27., 15:282009. február 27., 15:28
Becslések szerint a kórház teljes feljavításához 81 millió lejre van szükség, a megyei tanács ezt a pénzt uniós támogatásból akarja előteremteni. Addig is be kell fejezni azonban az épület két szintjének korábban megkezdett feljavítását, amire kormánytámogatást vár a megyei tanács.
A tárcavezető ugyanakkor hárommillió eurót ígért a kovásznai szívkórház feljavítására. Tájékoztatása szerint ugyanakkor egy világbanki támogatásnak köszönhetően új felszerelést is kap a betegellátó központ.
Elena Udrea turisztikai miniszter bejelentette: Hargita és Kovászna megyéknek a szaktárca infrastrukturális támogatást nyújt. Kovásznán turisztikai információs központ létrehozására és az üdülőközpont forrásainak és az ezekhez vezető utak feljavítására tett ígéretet, mellette pedig egy tusnádfürdői és egy parajdi gyógyfürdőhely és turisztikai központ támogatását tartja elképzelhetőnek. „Ezekre azonnal lehet támogatást nyújtani, mivel a szükséges megvalósíthatósági tanulmányok már elkészültek” - mondta Udrea.
„A román nyelvet egész egyszerűen meg kell tanulni” - volt a válasza Ecaterina Andronescu oktatási tárcavezetőnek arra a kérdésre, hogy lehetséges-e idegen nyelvként oktatni az államnyelvet a magyar diákoknak. A miniszter ugyanakkor az oktatási intézmények döntéshozási körének növelését tartja szükségesnek.
Egy héttel korábban a román kormány szállítási, fejlesztési és a sportminisztere látogatott Székelyföldre, ahol a különböző fejlesztésekre ígértek anyagi támogatást.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).