A december végi érdekeltséginyilatkozatában Markó még arról számoltbe, hogy a Mentor kiadóban 10/45-ödös részesedésselrendelkezik, melynek értékét akkor 3200 eurórabecsülte. A március 21-én keltezett érdekeltséginyilatkozatában már nem szerepel a mentorostulajdonrész. Ugyanaznap frissítettvagyonnyilatkozatából pedig az derül ki, hogy2007-ben 33 ezer lej értékben adott átrészvényeket Király Istvánnak. Azadásvétel tényét a Mentor igazgatójais megerősítette. Mint a Krónikának elmondta,Markó Béla a nyilatkozatban szereplő összeg 84százalékát kapta meg, a fennmaradó 16százalékot adóként fizették be azállamkasszába. A részvényeladásbólszármazó összeg – mely közel kétharmadátteszi ki az éves miniszterelnök-helyettesi fizetésnek– nem szerepel viszont Markó Bélavagyonnyilatkozatának a bevételi oldalán. Ittcsupán a Mentortól kapott 9000 lejes osztalékottalálhatjuk meg. Ez egyébként a legkisebb tételMarkó tavalyi bevételei között. Aminiszterelnök-helyettesi éves fizetés 50 202lejt, az RMDSZ-elnöki juttatás pedig 45 371 lejt tett ki.
Amint azt már megírtuk,Markó tavalyi vagyonnyilatkozata alapján az ügyészségkorrupcióellenes osztálya is vizsgálatotindított. Akkor ugyanis a miniszterelnök-helyettes 90ezer lejes szerzői jogdíjból származójövedelemről számolt be. A bevételt MarkóBéla azzal magyarázta, hogy öt évre eladtaversei kiadási jogát egy magyarországi ésegy romániai könyvkiadónak. Későbbkiderült, a jogdíjat a csíkszeredai Bookart kiadófizette, mely az ügy kipattanása után kereste amagyarországi partnert. A Bookart korábban egyetlenkönyvet sem adott ki, és mindeddig Markó verseivelsem lépett piacra. A kisvárosi tömbházlakásárával egyenértékű összeg pedig alegnagyobb, amelyet a romániai magyar könyvkiadásban1989 után szerzői jogdíjként kifizettek.
Az elmúlt napokban frissítetteegyébként vagyonnyilatkozatát Nagy Zsolt is. Atávközlési és informatikai minisztertárcavezetőként 46 953 lejt, a Progress Alapítványelnökeként pedig 11 832 lejt könyvelhetett el.Borbély László tárca nélküliterületrendezési miniszter vagyonnyilatkozatábólaz derül ki, hogy a családjában továbbra isa feleség az elsőszámú kereső. MígBorbély miniszteri fizetése 2006-ban 46 953 lejrerúgott, melyet az RMDSZ-től kapott 2731 lejjel és aSapientia tudományegyetemen tartott órákértjáró 424 lejjel egészített ki, afelesége, Borbély Melinda a román közszolgálatirádiónál viselt tisztségekért 64304 lejt keresett.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.