2007. február 23., 00:002007. február 23., 00:00
Hírügynökségiforrások tudni vélik, hogy a demokraták készeklemondani a regionális fejlesztési tárcairányításáról, amely ígyBorbély kezébe kerülhet. A leendő tárcavezetőjének személye a jelek szerint azon múlik,hogy Boagiu a demokraták EP-jelöltlistájánakélén áll-e. A Mediafax hírügynökségdemokrata pártbeli forrásokra hivatkozva, csütörtökönarról számolt be, hogy a demokraták ugyan mégnem állították össze az EP-jelöltlistát,ám biztosra vehető, hogy ezt Boagiu vezeti.
Tegnapi sajtótájékoztatójánBorbély megismételte, hogy az integrációsminisztériumnak mielőbb át kell alakulnia regionálisfejlesztési tárcává, hiszen a jelenlegihelyzet „nevetséges”. Emellett az RMDSZ-es politikushangsúlyozta: a legtöbb európai országban aterületrendezéssel és a regionálisfejlesztéssel ugyanaz a minisztérium foglalkozik. MintBorbély mondta: az RMDSZ támogatja a kormányátalakítását azon az áron is, hogymegszűnnek bizonyos tisztségek. A cél azonban az, hogya kabinet tevékenysége hatékonyabbáváljék – tette hozzá Borbély. Januárvégén a Krónikának nyilatkozva Borbélymár felvetette annak lehetőségét, hogy egykormányátszervezés esetén lehetőségnyílna arra, hogy a regionális fejlesztésitárcát és a Területrendezési ésKözépítkezési Minisztériumotösszevonják, ennek élére pedig RMDSZ-espolitikust nevezzenek ki.
Márton ÁrpádRMDSZ-es képviselő a Krónikának nyilatkozvaelmondta: a koalíciós egyeztetéseken egyelőrenem került szóba a kormányátalakítás.A NewsIn hírügynökség azonban tudni véli,hogy az RMDSZ szeretné megszerezni a tárcát.
Az integrációsminisztérium az ország európai unióscsatlakozása után gyakorlatilag feladatkör nélkülmaradt, és jelenleg is átszervezés alatt van: akabinet úgynevezett Regionális FejlesztésiMinisztériumot szeretne létrehozni a tárcából.Amint arról korábban beszámoltunk, azátszervezést több RMDSZ-es politikus mártavaly előre jelezte, attól tartva, hogy továbbra is aDemokrata Párt fogja irányítani az intézményt.A tét a mintegy 30 milliárd eurónyi strukturálisalapokból származó pénzösszegelosztása, amely vélhetően a tárca hatáskörébetartozik majd.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.