
Tragédia. A Duna-deltában bekövetkezett hajótragédia többek között annak tudható be, hogy számos szabályt megszegtek
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Minden lehetséges szabályt megszegtek annak a hajónak a tulajdonosai, amely hétfőn a vihar miatt felborult a Duna-delta Sulina-ágán, négy ember halálát okozva – derült ki kedden.
2025. július 29., 13:282025. július 29., 13:28
A tulceai révkapitányság közlése szerint a hajón tizennégyen tartózkodtak, holott a kirándulóhajókon legfeljebb tizenkét személy lehet.
Ráadásul nem is rendelkezett engedéllyel idegenforgalmi tevékenység folytatására.
Emellett
– a hajó este fél nyolc körül borult fel a mintegy kétméteres hullámok miatt.

Négy ember meghalt a Duna-deltában hétfő este történt hajóbalesetben.
A mentőegységek – a katasztrófavédelem, a tengeri életmentő ügynökség, a mentőszolgálat és a rendőrség képviselői – azonnal a helyszínre siettek, azonban az alacsony vízmélység és a kétméteres hullámok nehezítették a mentést, csak tíz utas életét tudták megmenteni, négyen megfulladtak.
A tulceai révkapitányság vezetője, Dan Ichim a News.ro-nak elmondta, hogy a hatóságok által elindított vizsgálat tisztázza majd, hogy a hajót a viharos szél vagy az erős hullámzás borította fel.
A nyomozást a sulinai révkapitányság folytatja a konstancai törvényszéki ügyészség irányításával.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!