Hirdetés

Mikor köteles a háziorvos otthoni vizitet biztosítani, és hogyan kérhetik azt a betegek?

háziorvos

A szolgáltatások nemcsak a háziorvos, hanem más szakemberek listáján szereplő, biztosított páciensek számára is nyújthatók, amennyiben a háziorvos szerződésben áll egy egészségbiztosítóval

Fotó: Borbély Fanni

A háziorvos által nyújtott otthoni konzultációk fontos segítséget jelentenek azoknak a pácienseknek, akik egészségi állapotuk vagy mozgáskorlátozottságuk miatt nem képesek eljutni a rendelőbe. Bárki feliratkozhat egy általa választott háziorvos listájára, és ezt a választást legalább hat hónap elteltével – bizonyos kivételekkel – meg is változtathatja. Az otthoni vizit azonban csak pontosan meghatározott körülmények között jár, amelyeket a jogszabályok egyértelműen rögzítenek.

Krónika

2025. december 11., 20:102025. december 11., 20:10

A háziorvos otthoni konzultációt nyújthat saját listáján szereplő biztosítottaknak rendelési időn belül, valamint azoknak, akik állandó vagy ideiglenes rokkantság miatt nincsenek abban a helyzetben, hogy eljussanak a rendelőbe. Ugyancsak indokolt a vizit akkor, ha a beteg krónikus betegségben szenved, vagy olyan akut vagy szubakut állapotban van, amely nem teszi lehetővé a helyváltoztatást.

A jogszabály ezen felül előírja, hogy a háziorvos köteles otthoni konzultációt biztosítani valamennyi 0–1 éves gyermeknek, a 0–18 év közötti fertőző betegségben szenvedő gyermekeknek, valamint a gyermekágyas nőknek is.

Hirdetés

Otthoni konzultációnak minősül az is, amikor a háziorvos a haláleset megállapítása céljából végez vizsgálatot.

A vizit igénylése egyszerű: a betegnek értesítenie kell a rendelőt egészségi állapotáról és arról, hogy nem tud eljutni a háziorvoshoz.

Sok rendelő külön napokat vagy idősávokat tart fenn az otthoni látogatásokra, ezért a kiszállás időpontját az orvos vagy az adminisztratív személyzet erősíti meg. Bizonyos esetekben szükség lehet olyan dokumentumok bemutatására, amelyek igazolják a beteg állapotát, például orvosi igazolásra vagy korábbi leletekre.

Az otthoni konzultációk elszámolása is szabályozott: akut vagy szubakut állapotok, illetve krónikus betegségek fellángolása esetén legfeljebb két vizit számolható el egy adott problémára, míg a krónikus betegségek esetében havonta legfeljebb egy vizit jár biztosítottanként.

Sürgősségi esetben személyenként csak egy konzultáció számolható el, amely elsődleges orvosi-sebészi ellátást foglal magában.

A szolgáltatások nemcsak a háziorvos saját listáján szereplő, hanem más háziorvosok listáján lévő, biztosított páciensek számára is nyújthatók, amennyiben a háziorvos szerződésben áll egy egészségbiztosítóval.

A vizitet a háziorvosnak rögzítenie kell az otthoni konzultációk nyilvántartásában, amely tartalmazza a dátumot, időpontot, valamint a beteg vagy hozzátartozó aláírását, ha a jogszabályok nem írják elő a kártyahasználatot. Az orvosi adatokat a beteg orvosi lapján kell feltüntetni. A sürgősségi orvosi-sebészi ellátás a rendelőben, az otthoni vizit időkeretében vagy a beteg tartózkodási helyén is elvégezhető, és indokolt esetben a rendelési időn kívül is biztosítható.

Az otthoni ápolás leggyakoribb szolgáltatásai közé tartozik a fiziológiai paraméterek mérése, a gyógyszerek beadása, a szövődmények megelőzését célzó terápiás beavatkozások, a sebkezelés és a gyógytorna.

A palliatív otthoni ellátás részeként a beteg konzultációt, interdiszciplináris kezelési és gondozási tervet, funkcionális állapotfelmérést, gyógyszeres kezelés monitorozását, edukációt, terminális gondozást, pszichológiai támogatást és gyógytornát is kaphat – részletezi a Digi24 cikke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Drónincidensek: újabb gyanús tárgyakat találtak a Fekete-tenger romániai partjainál

Gyanús tárgyat sodortak partra vasárnap a Fekete-tenger hullámai Észak-Eforie térségében, míg a konstancai Tomis-kikötő környékén drónnak tűnő tárgyat láttak.

Drónincidensek: újabb gyanús tárgyakat találtak a Fekete-tenger romániai partjainál
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Pedagógusi béremelések: a miniszter szerint visszautasíthatatlan ajánlatot sikerült kidolgozni

A bértörvényben előírt új bértáblázat 2027. szeptember 1-jétől léphet hatályba az oktatásban, és jelentős jövedelemnövekedést hozna a pedagógusok számára – jelentette ki Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Pedagógusi béremelések: a miniszter szerint visszautasíthatatlan ajánlatot sikerült kidolgozni
2026. augusztus 16., vasárnap

A román légteret megsértő drónt lőtt le egy spanyol vadászgép

A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.

A román légteret megsértő drónt lőtt le egy spanyol vadászgép
2026. augusztus 15., szombat

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint

Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD

Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.

Kifütyülték Bolojant Konstancán
Kifütyülték Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

2026. augusztus 15., szombat

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve

Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve
2026. augusztus 14., péntek

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt

A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt
2026. augusztus 14., péntek

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben

Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben
Hirdetés
Hirdetés