Hirdetés

Microsoft-ügy: indulhat a kivizsgálás

Jóváhagyta Traian Băsescu a szoftverpanama ügyében az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által kezdeményezett bűnvádi eljárás beindítását öt volt miniszter ellen.

Rostás Szabolcs

2014. október 05., 16:482014. október 05., 16:48

Az államfő pénteken a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, immár nincs akadálya annak, hogy a nyomozó hatóság beindítsa az eljárást Adriana Ţicău és Gabriel Sandu volt távközlési miniszter, Daniel Funeriu és Alexandru Athanasiu egykori oktatási miniszter, valamint Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter ellen.

Băsescu felszólította a parlamentet, ne akadályozza az igazságszolgáltatás munkáját, hanem mielőbb vonja meg az ügy további négy érintett egykori tárcavezetőjének (jelenleg valamennyien képviselőként vagy szenátorként tevékenykednek) mentelmi jogát. Az államfő egyúttal fontosnak tartotta pontosítani, hogy az általa „kiadott\" öt exminiszter mindeddig semmilyen jogi besorolást nem kapott a Microsoft-dossziéban, ezt az ügyészek utólag fogák megtenni.

„Tehát Victor Pontához hasonlóan se gyanúsítottként, se tanúként nem szerepelnek. Az viszont majd kiderül, hogy jelenlegi minőségüket megőrzik-e a jövőben is, vagy esetleg Pontával együtt egyéb besorolást kapnak\" – állapította meg Băsescu.

A DNA kilenc volt miniszter – az Adrian Năstase és az Emil Boc vezette kormányok tagjai – ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást a számítástechnikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyben.

A sajtóba kiszivárgott nyomozati anyag szerint az ügyészség egy tanúvallomásra alapozva azt feltételezi, hogy 2004-ben Claudiu Florica, a Fujitsu Siemens Computers vezetője a PSD ifjúsági szervezetének adományozott számítógépekkel vesztegette meg a szervezetet vezető és az akkori Năstase-kabinetben a kormány vizsgálati részlegét irányító Pontát. A kormányfő a napokban cáfolta érintettségét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés