
Új, szociáldemokrata válaszokat kell adni azokra a kihívásokra, a munkanélküliségre, a szociális problémákra, amelyekkel az Európai Unió szembesül – hangoztatta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szombaton Bukarestben, ahol Victor Ponta miniszterelnök meghívására felszólalt a Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti (EP-) kampánynyitó rendezvényén.
2014. április 27., 19:402014. április 27., 19:40
Mesterházy úgy vélekedett: nem bürokratikus szabályokról kell vitatkozni az unióban, hanem tudomásul kell venni, hogy minden nemzetnek vannak olyan sajátosságai, amelyekhez ragaszkodik.
„Magyarország és Románia megtanulta azt, hogy a problémákat párbeszéddel, együttműködéssel könnyebb rendezni, mint konfliktusgenerálással. Ez Európában is így van: ha magyar nemzeti érdeket akarunk érvényesíteni, akkor ehhez partnerekre van szükség, és Románia partner tud lenni” – mutatott rá Mesterházy Attila.
„Ahol ilyen komoly létszámú határon túli magyar közösség él, kötelező odafigyelni az ott élő közösség érdekeire. Ezért mindig is arra biztattam a román miniszterelnököt, hogy állapodjon meg az RMDSZ-szel\" – mondta az MSZP elnöke.
Az MSZP rendszeres kapcsolatot ápol az RMDSZ-szel és támogatja a kormányzásban való részvételét, amely megítélése szerint nagyobb érdekérvényesítési mozgásteret ad a magyar közösség számára – közölte Mesterházy Attila.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!