Félmillió euró kártérítést fizetett a kormány az elpusztított szárnyasok után
Mintegy félmillió euró értékben fizetett eddig kártérítést a kormány azoknak, akik szárnyasait a madárinfluenza miatt el kellett pusztítani. A kormány annak a lehetőségét is elemzi, hogy támogatást nyújtson a baromfihús-fogyasztás visszaesése miatt bajba jutott tenyésztőknek. A legújabb jelentés szerint a kórt a vándormadarak hozták a feketehalmi baromfitelepekre, onnan viszont a tulajdonosok és a cégvezetők gondatlansága miatt terjedt tovább.
A madárinfluenza-járvány májusi megjelenése óta több mint 1,1 millió szárnyast kellett elpusztítani, a kárvallottaknak pedig mintegy félmillió euró értékben fizettek kártérítést. Ezt Adrian Þibu, a mezőgazdasági minisztérium szóvivője jelentette be. Amint a szóvivő hozzátette, mintegy hatszázezer szárnyast a feketehalmi baromfitelepeken pusztítottak el, az ezeket működtető cégek azonban csak akkor számíthatnak kártérítésre, ha a folyamatban levő vizsgálat kimutatja, hogy betartották a törvény előírta biztonsági intézkedéseket, és a vírus ezek ellenére jelent meg a farmokon. A kormány hétvégi ülésén egyébként Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök arra kérte Gheorghe Flutur mezőgazdasági minisztert, tanulmányozza milyen költségvetési támogatással lehetne a kór terjedése miatt válságos helyzetbe jutott baromfiágazatot megmenteni. A madárinfluenza újbóli megjelenése óta ugyanis rendkívüli mértékben csökkent a szárnyashúsvásárlás. A kormányszóvivő azzal próbálta visszaállítani a bizalmat, hogy kijelentette, a törvények betartásával működtetett tenyészetekről származó hús és tojás fogyasztása semmilyen kockázatot nem jelent.
Az igazolt madárinfluenza-gócpontok száma vasárnap délutánra 88-ra emelkedett, és további 23 településen mutatták még ki gyorstesztekkel a vírust. A megyék fertőzöttségi fokát illetően továbbra is Brassó megye vezet, ahol 29 gócpontot tartanak számon, de felzárkózott hozzá Prahova megye is 22 gócponttal.
Egy első vizsgálat eredményeit máris közzétették a szakhatóságok. Az Állat-egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Országos Hatóság szakembereinek eddigi megállapításai szerint a madárvészt nagy valószínűséggel a feketehalmi baromfitelepek közelében levő tóban megtelepedett fertőzött vízi vándormadarak hozták be az országba. Annak riasztó gyorsaságú terjedését azonban a baromfitelepek vezetőinek bűnös mulasztása idézte elő. A vizsgálat megállapította, hogy a Drakom Silva baromfitelepen már április utolsó hetében 29 ezer növendék pulyka pusztult el a veszélyes kórtól, de ezt a telep tulajdonosa és ügyintézői eltitkolták. Az elhullott szárnyasok tetemeit nem égették el, hanem csak elföldelték, a telepet nem fertőtlenítették, és nem értesítették az esetről a szakhatóságokat. Tetejében a törvényes eljárásokat megkerülve eladták a megmaradt állomány egyedeit engedély nélkül működő, alkalmi kereskedőknek, akik a környező megyékben baromfitelepeinek és magángazdaságoknak adták tovább a fertőzött szárnyasokat.
A miniszterelnök által vezetett válságstáb hétvégi ülése után az állat-egészségügyi hatóságok erőteljes ellenőrzési kampányba kezdtek. Azt vizsgálták, hogy még meg nem fertőzött baromfitelepeken betartják-e a védekezési előírásokat. Az ellenőrzések nyomán két Prahova megyei telep ideiglenes bezárását rendelték el. Ezek húszezres szárnyasállományát azonban levághatják és értékesíthetik a tulajdonosok.
A válságstáb felszólította a baromfifarmok dolgozóit, hogy hagyjanak fel az otthoni szárnyastenyésztéssel. A tilalmat megpróbálják azokkal is betartatni, akik feketemunkásként dolgoztak, vagy dolgoznak a farmokon. Õket a munkaügyi hatóságok próbálják megtalálni, és nyilvántartásba venni ezekben a napokban. A válságstáb bejelentette, ezentúl a 0 800 826 787-es ingyen hívható számon bárki azonnali választ kaphat a madárinfluenzával kapcsolatos kérdéseire. A válságstáb vadászati tilalommal is próbálja fékezni a kór terjedését. Ez az intézkedés a gócpontok tíz kilométeres körzetére érvényes. Amint a mezőgazdasági minisztérium szóvivője elmondta, augusztus elsejéig egyébként sem szabadna madarakra vadászni.
A madárinfluenza tematizálja a parlamentet is. A Szociáldemokrata Párt bejelentette, egyszerű indítványt nyújt be azzal kapcsolatban, ahogy a kormány kezelte a krízist. Ennek szövegét ma olvassák fel a szenátusban, szavazni azonban csak csütörtökön fognak róla.
szóljon hozzá!