
Elveszítette mentelmi jogát a Demokrata-Liberális Párt (PDL) színeiben képviselővé választott Cătălin Teodorescu, akit Markó Attila RMDSZ-es honatyával együtt azzal gyanúsít az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), hogy törvénytelenséget követtek el, amikor 2011. március 15-én a restitúciós bizottság tagjaként közreműködtek egy jogtalan kárpótlásról szóló döntés meghozatalában.
2014. december 09., 16:532014. december 09., 16:53
A képviselőház házbizottsága kedden úgy döntött: kijavíttatja a múlt szerdai ülés jegyzőkönyvét, amelyben Markó Attila mentelmi jogát megvonták, Teodorescuét viszont nem, mivel a szükségesnél eggyel kevesebb szavazatot adtak le a kiadatása mellett.
Kiderült ugyanis, hogy tévesen állapították meg a jelen lévő képviselők létszámát, Marcel Ciolacu, a képviselőház jegyzője ugyanis véletlenül a Budapesten tartózkodó Markót is a jelen lévők közé számolta. Az ülésen az eredeti jegyzőkönyv szerint 292-en vettek részt, Teodorescu mentelmi jogának megvonására pedig 146-an szavaztak, a kiadatásához azonban 147 voks lett volna szükség. A helyes, 291 fős részvételi aránnyal viszont immár a 146 voks is elegendő ahhoz, hogy mentelmi jog nélkül maradjon.
Ciolacu kedden elmondta, a procedúra értelmében a szavazatszámláló testület összeült, kijavította a jegyzőkönyvet, megállapította a mentelmi jog megszűnését, majd az új jegyzőkönyvet ismertették a plénummal, amely tudomásul vette azt. A jegyzőkönyvet a Markóra vonatkozó szavazás esetében is javítani kellett, mivel ezen a képviselő szintén jelenlévőként szerepelt.
Mint arról beszámoltunk, a DNA mindkét, korábban az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) restitúciós bizottságában tevékenykedő honatya előzetes letartóztatásba helyezésének jóváhagyását kérte. Markó azzal védekezett, hogy az ominózus ülésen ott sem volt.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!