2012. augusztus 12., 11:322012. augusztus 12., 11:32
Az intézmény évek óta veszteségesen működik, és 133 millió euró adósságot halmozott fel. A televízió élére Claudiu Săftoiutm, a külföldi hírszerzés egykori vezetőjét nevezték ki júliusban elnök-vezérigazgatónak, akit megbíztak egy válságstáb vezetésével. Ennek a testületnek volt a feladata kidolgozni azt a tervet, amely az intézményt átszervezi. A dokumentumot a pénteki igazgatótanácsi ülésen módosításokkal fogadták el.
Claudiu Săftoiu, az RTV elnök-vezérigazgatója egy pénteki interjúban elmondta: a köztelevízió havi bevétele 6,57 millió euró, míg a havi kiadásai elérik a 10,31 millió eurót. Az átszervezési program értelmében a következőkben a felére csökkentik a kiadásokat, így a mérleg pozitív oldalán megjelenő 1,47 millió eurót az adósságok törlesztésére és beruházásokra fordítják majd. A köztévé a tervek szerint hét év alatt törlesztheti adósságait, ha nem halmoz fel újabbakat.
Săftoiu szerint az RTV nemrég hivatalba iktatott új igazgatótanácsának az lesz a feladata, hogy megállítsa a „szervezett rablást”, ami évek óta folyik a közszolgálati televíziónál.
| Claudiu Săftoiu |
Az átszervezés során elbocsátások is lesznek. Săftoiu szerint az RTV-.nek jelenleg mintegy 3400 alkalmazottja van. A tervek szerint mintegy ezer dolgozónak mondanak fel, de a pénteki igazgatótanácsi ülés után nem jelentettek be konkrét számot az elbocsátandó dolgozók számáról, erről a szakszervezetekkel való egyeztetés után születik döntés.
Azt viszont már most is tudni, hogy a TVR Info hírcsatorna augusztus 15-én megszűnik, több tucat alkalmazottját pedig elbocsátják. „A TVR Info soha nem volt pénzügyileg fenntartható, mindig is a tévétársság luxus-árvájának számított” – fogalmazott az elnök-vezérigazgató.
A TVR Info szerepét a TVR1 veszi át, míg a szintén megszűnő TVR Cultural beleolvad a kettes csatornába – amelynek elnevezése TVR 2 Cultural lesz majd – illetve a TVR 3-ba, amely jelenleg túlnyomórészt a területi stúdiók műsorait sugározza.
Az átszervezés során csökkentik a vezetőségi funkciókat is úgy, hogy az eddig létező hét, úgynevezett igazgatóságból öt marad. Claudiu Săftoiu azt mondta: jelenleg mintegy 120 „nagy és kisebb főnök” dolgozik a televíziótársaságnál, a vezető funkciók számát akár 75 százalékkal is csökkenthetik.
A televízió igazgatótanácsába az ellenzéki Demokrata Liberális Pártnak (PDL) egyetlen jelöltje sem került be, mivel a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) nem adott helyet az ellenzéki párt embereinek. Ezt azzal magyarázta, hogy ez utóbbiak sodorták veszélybe az intézményt az adósságok felhalmozásával.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.