Hirdetés

Megszavazta a nyugdíjtörvényt az alsóház is, már „csak” az emeléshez szükséges forrásokat kell előteremteni

•  Fotó: Románia parlamentje

Fotó: Románia parlamentje

Az ellenzéki pártok honatyáinak bírálata közepette, módosításokkal elfogadta hétfőn az új nyugdíjtörvény tervezetét a bukaresti képviselőház. A plénum elutasította az RMDSZ javaslatát, miszerint részesüljenek 13. nyugdíjban a 2000 lejnél alacsonyabb járandóságban részesülő idősek.

Hírösszefoglaló

2023. november 20., 19:072023. november 20., 19:07

2023. november 20., 20:392023. november 20., 20:39

A szenátus múlt héten fogadta el a tervezetet, amely szerint jövőre 4,7 millió nyugdíjasnak számolják újra a nyugdíját. A döntéshozó kamaraként eljáró alsóházban a törvénytervezet 199 támogató szavazatot kapott, 39-en ellene voksoltak, 17-en pedig tartózkodtak. A jogszabályt a törvényhozás továbbítja az államelnöknek kihirdetésre.

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt időszakban számos ágazat dolgozói tiltakoztak, tüntettek a jogszabály előírásai ellen.

Hirdetés

Utcára vonultak az új nyugdíjtörvény előírásai ellen a Zsil-völgyi Energetikai Komplexum bányászai és energetikai dolgozói, valamint az erdészeti dolgozók is. A múlt heti demonstrációk nyomán a képviselők hétfőn megszavazták, hogy a bányászok továbbra is 45 évesen vonulhatnak nyugdíjba. Ugyanakkor az erdészek azt sérelmezik, hogy a nyugdíjtörvény eltörölné azt a 2019-ben elfogadott jogszabályt, amely szerint 1 évvel csökken a nyugdíjkorhatár minden 5 év terepen, különleges körülmények között ledolgozott év után.

A nyugdíjaknak a törvényben rögzített emelkedése 2024-ben 25 milliárd lejes (5 milliárd euró) többletterhet ró az állami költségvetésre.

A jogszabály értelmében jövő év januártól egységesen – a 2023-as átlagos infláció mértékével, 13,8 százalékkal – nőnek a romániai nyugdíjasok illetményei, 2024 szeptemberéig pedig lezárulna a járandóságok újraszámítása, amely Marcel Ciolacu miniszterelnök szerint mintegy hárommillió idős ember esetében további nyugdíjemelést eredményez. Miközben az ellenzéki pártok szerint a balliberális kormánykoalíció vezetői nem rögzítették, honnan teremtik elő a nyugdíjemeléshez szükséges fedezetet, eddig sem Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD), sem pedig Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke nem részletezte, milyen megoldást találtak a nyugdíjemelés finanszírozására.

Marcel Ciolacu a hétfő esti végszavazást követően a PSD, a PNL és az RMDSZ törvényhozóinak egyaránt megköszönte, hogy támogatták voksaikkal a nyugdíjtörvényt. Amikor újságírók arról kérdezték, lesz-e költségvetési fedezet a nyugdíjemelések végrehajtására, a szociáldemokrata miniszterelnök igennel válaszolt, ám nem nevezte meg, honnan teremtik elő ezeket a forrásokat. „Lesz. Romániában 4,8 millió nyugdíjas van, 80 százalékuk juttatása 3 000 lejnél, 60 százalékuk illetménye 2 000 lejnél kevesebb. Ha Önök úgy vélik, hogy problémát kell okoznunk azoknak az embereknek, akik 2000 lejnél alacsonyabb nyugdíjból kénytelenek élni, én azt mondom, hogy ez áltéma” – fogalmazott Ciolacu.

A kormányfő „szilárd meggyőződését” fejezte ki, miszerint a költségvetési törvény kidolgozásakor elő fogják tudni teremteni a nyugdíjemeléshez szükséges teljes összeget.

Ciolacu azt is kijelentette, hogy a nyugdíjtörvény nem fogja maga után vonni a társadalombiztosítási hozzájárulások növelését. Hozzátette, a tervezetről egyeztettek a Világbankkal és az Európai Bizottsággal.

A Ciolacu-kabinet szerint a nyugdíjreform az igazságosság és szolidaritás elvét követve járulékbefizetésen alapuló járandóságot irányoz elő minden jogosultnak. A nyugdíjak újraszámítása során az egyik alapelv az, hogy a nyugdíj nem csökkenhet. A nők nyugdíjkorhatára 2035-ig a jelenlegi 63-ról fokozatosan 65 évre emelkedik, azonban a saját gyermeküket legalább 16 éves korukig, vagy örökbe fogadott gyermeküket legalább 14 éven keresztül nevelő anyák gyermekenként fél éves korkedvezményt kapnak.

Az öregségi nyugdíjra legalább 15 évnyi járulékbefizetéssel lehet jogosultságot szerezni, a nyugdíjalaphoz való további hozzájárulást magasabb szorzókkal bátorítja a jogszabály, a 35 évnyi járulékfizetés után pedig a nyugdíjkorhatár elérése előtt is kérheti nyugdíjazását az alkalmazott.

A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy a nyugdíjjogosultságba nem számítják bele a nem járulékfizetéses időszakokat (egyetemi tanulmányok, katonai szolgálat, betegszabadság, munkanélküliség, kitoloncolás, börtön vagy politikai fogva tartás ideje). A kormányhatározattal megszabott – az átlagnyugdíj szintjének nagyságrendileg megfelelő – nyugdíjpont értéke jelenleg 1785 lej, 2024. január 1-jétől pedig havi 2032 lej lesz. A továbbiakban a törvénytervezet szerint a nyugdíjakat minden évben automatikuson emelni kell majd az átlagos infláció mértékével, amit kiegészítenek az országos átlagbérnek megfelelő reálkereset-növekedés 50 százalékával.

A képviselőház munkaügyi bizottságában hétfőn elfogadott módosítás szerint különleges munkakörülményeknek megfelelő nyugdíjra jogosultak a széntüzelésű erőművek villamosenergia-termelő egységeiben, illetve a villamosenergia-termelési folyamatban vagy a szénbányászatban közvetlenül részt vevő dolgozók. A tervezet azt is előírja, hogy a külföldön élő román állampolgárságú nyugdíjasoknak „életbenléti igazolást” kell aláírniuk az illető ország hatóságai előtt. (Gyakorlatilag azt kell bizonygatniuk, hogy nem hunytak el.)

Kormányzati források szerint jelenleg havonta 9,6 milliárd lejt költenek a 4,8 millió nyugdíjas járandóságára, a nyugdíjak újraszámítása után (2024 végén) becslések szerint ez a költség 13,8 milliárd lejre emelkedik. Ez egy éven belül átlagosan több mint 40 százalékos nyugdíjemelést jelent. Marcel Boloș liberális pénzügyminiszter korábban még úgy értékelte: nem lesz költségvetési fedezet ilyen mértékű nyugdíjemelésre, a törvény hatályba lépése szerinte ellehetetleníti a tervezettnél amúgy is jóval magasabb költségvetési hiány leszorítását. A pénzügyminiszter ellenkezését végül Marcel Ciolacu kormányfő azzal szerelte le, hogy Romániának sokkal több vesztenivalója van, ha nem fogadja el a november 20-i határidő előtt a helyreállítási tervben vállalt nyugdíjreformot, az uniós pénzek befagyasztása ugyanis 70 milliárd eurótól fosztaná meg Romániát.

korábban írtuk

Elfogadta a szenátus az új nyugdíjtörvény tervezetét, melynek alkalmazása jövőre 25 milliárd lejjel növelheti meg a kiadásokat
Elfogadta a szenátus az új nyugdíjtörvény tervezetét, melynek alkalmazása jövőre 25 milliárd lejjel növelheti meg a kiadásokat

Elfogadta kedd este a bukaresti szenátus az új nyugdíjtörvény kormány által beterjesztett tervezetét, amelynek értelmében jövőre több mint 4,7 millió személy nyugdíját számolják újra.

A nyugdíjtörvény tervezetének múlt heti, szakbizottsági elfogadása után az Országos Nyugdíjpénztár elnöke, Daniel Baciu arról beszélt, hogy az új nyugdíjtörvény alkalmazása jövő év január elsejétől 15 milliárd lejjel, szeptember elsejétől pedig további 10 milliárd lejjel növeli meg a nyugdíjkiadásokat az idei évhez képest. Tájékoztatása szerint tisztázódott, hogy jövőre 25 milliárd lejjel (5 milliárd euró) terheli meg pluszban az idei évhez képest a jogszabály alkalmazása a költségvetést: január és augusztus között 15 milliárd lejjel, szeptembertől decemberig pedig 10 milliárd lejjel. Hozzátette, hogy ezt az összeget a kormány belefoglalja majd a jövő évi költségvetésbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
2026. augusztus 28., péntek

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok

A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat

A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat
2026. augusztus 28., péntek

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez

Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez
2026. augusztus 28., péntek

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága

Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága
Hirdetés
Hirdetés