
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Megszakadhat a gyermekkori védőoltások beadásának folyamata az oltások új országos elektronikai jegyzékébe (RENV) való adatátvitel során tapasztalt rendellenességek miatt – figyelmeztet a Háziorvosok Országos Szövetsége (SNMF).
2022. július 12., 10:552022. július 12., 10:55
2022. július 12., 10:582022. július 12., 10:58
Az Agerpres által idézett tájékoztatásban a szövetség emlékeztet, hogy július 1-jétől lezárták a régi oltásjegyzéket – amelyikben eddig feltüntették az országos oltási program keretében a gyerekeknek beadott vakcinákat –, egy kormányhatározat értelmében ugyanis
A háziorvosok szövetsége üdvözölte a két regiszter egységesítésének ötletét, a kezdeményezés gyakorlatba ültetése során azonban problémák merültek fel – állítják. Mint írják, azt tapasztalták, hogy sok gyerek esetében az adatátvitel során nem kerültek át az új rendszerbe a korábban beadott oltások, és ezeknek az információknak a hiányában nem lehet bevezetni a regiszterbe az újonnan beadott vakcinákat.
Ebben a helyzetben megszakadhat a védőoltások beadásának folyamata, az elmúlt héten beadott vakcinák regisztrálása pedig hibákat tartalmazhat – kongatták meg a vészharangot.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
szóljon hozzá!