Hirdetés

Megsértődött Bukarest az EU-ra

Nem fog térden állva könyörögni Románia azért, hogy fölvegyék a schengeni övezetbe. Az ország teljesítette a belépési feltételeket, ezért azt közölte az európai illetékesekkel, hogy majd akkor értesítsék, amikor konszenzus születik a felvételéről – jelentette ki Titus Corlăţean román külügyminiszter a hétvégén.

Balogh Levente

2013. december 08., 14:452013. december 08., 14:45

A tárcavezető (képünkön) pénteken este annak kapcsán, hogy az Európai Unió belügyminisztereinek csütörtökön véget ért ülésén sem született érdemi döntés az ország schengeni csatlakozásáról, a Digi 24 hírtelevízióban kifejtette: Románia és Bulgária nem tesz le a csatlakozásról, ugyanakkor nem várható el tőlük, hogy olyan dolgokért „fizessenek”, amelyek nem rajtuk múlnak.

Szerinte a belső határellenőrzés megszűnése nyomán létrejött uniós övezethez való csatlakozás ellenzői csupán ürügyként használják az igazságügyi reformra vonatkozó országjelentést, ugyanakkor a halogatás igazi oka az európai gazdasági válság miatti szociális és gazdasági helyzet. Úgy véli, hogy egyes országokban az elmaradt gazdasági növekedést próbálják ellensúlyozni a „populista, idegenellenes és rasszista” megnyilvánulásokkal.

Alfonsas Barakauskas, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Litvánia belügyminisztere egyébként a belügyi találkozót követően, csütörtökön késő este bejelentette: az EU tagállamainak belügyminiszterei csak akkor tűzik ismét napirendre Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, amikor kedvezőek lesznek a feltételek.

Románia és Bulgária az ülésen közös nyilatkozatot tett közzé, amelyben csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy ismét csak nem született döntés a felvételükről, és úgy vélték, nincs semmilyen jogi vagy konkrét ok arra, hogy tovább várakoztassák őket. A közleményben arra hivatkoznak, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament is megállapította: mindkét ország teljesítette a csatlakozás technikai feltételeit. Egyúttal megállapítják: a továbbiakban csak akkor indokolt a belügyminiszterek tanácsának napirendjére tűzni a csatlakozás témáját, ha kialakult a teljes összhang.

Mint ismeretes, a csatlakozás csak akkor valósulhat meg, ha az összes uniós tagállam beleegyezik. Németország, Franciaország és Hollandia azonban továbbra is ellenzi, arra hivatkozva, hogy még mindig nem kielégítő az igazságügyi reform, és a külső uniós határok őrizete is kívánni valót hagy maga után. Hollandia és Németország jelezte: az igazságügy helyzetéről szóló országjelentés januári közzétételét követően döntenek arról, hogy módosítják-e álláspontjukat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
Hirdetés
Hirdetés