Hirdetés

Mégsem mond le Vadim Tudor

Durván kitámadta a magyarokat és az amerikai nagykövetet a nagy-romániás pártvezér Meggondolta magát Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke, és mégsem mond le szenátori mandátumáról. Mint arról beszámoltunk, a szélsőséges nézeteiről ismert alakulat elnöke vasárnap este, az európai parlamenti (EP) választások utáni exit poll eredmények közzétételét követően jelentette be:

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. november 28., 00:002007. november 28., 00:00

lemond mandátumáról, és erre szólítja fel pártjának többi képviselőjét is, mivel véleménye szerint a PRM választási csalás miatt nem érte el az ötszázalékos bejutási küszöböt. Vadim ugyanakkor tegnap bejelentette: mégsem mond le, hanem tovább harcol „az országért és a nemzetért”. Közölte, hazai és külföldi barátai, illetve munkatársai kérésére gondolta meg magát, ám a leginkább két lányának köszönhető, hogy mégis a helyén marad. „Rossz hírt mondok a Romániát fojtogató maffiának. Úgy döntöttem, folytatom a harcot országomért és népemért, bár el akartam hagyni ezt a szégyenteljes parlamentet, ahol egyesek megvásárolták a szenátori és képviselői helyeket” – hangoztatta Vadim. Megismételte ugyanakkor azon vádat, miszerint az EP-választáson csalás történt.
A PRM-elnök egyúttal súlyos kirohanást intézett Nicholas Taubman, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete ellen, és az országból való kitoloncolását követelte. Közölte, levélben fordul Taubman ügyében George W. Bush amerikai elnökhöz és Condoleezza Rice külügyminiszterhez, mivel úgy véli, amennyiben a washingtoni diplomata nem hagyja el Romániát, az az ország föderalizálódásához vezethet. Véleménye szerint ugyanis Taubman felel azért, hogy a magyarok kisebbségi jogi követelésekkel állhatnak elő. A pártvezér közölte, letett arról is, hogy rendkívüli kongresszust hívjon össze, ehelyett a december elsejei román nemzeti ünnepen tízezres menetet szervez Bukarestben, és az elnöki palota elé vonul a párt szimpatizánsaival. „Azért megyünk a Cotroceni-palotába, hogy megkérdezzük: hogyan is ünneplik valójában Románia nemzeti ünnepét, miközben a magyarokat kormányon tartják és az Európai Parlamentbe küldik” – közölte.
Leszögezte: sem magának, sem a pártvezetésnek nincs mit felrónia a választási vereség miatt, mivel „csalás történt”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés