Időszerűtlen lenne elkezdeni a Marosvásárhely és Jászvásár közötti autópálya építését, Románia ugyanis jelenleg egyszerűen nem engedheti meg magának az ezzel járó költségeket – vélekedett Narcis Neagu, az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) vezérigazgatója.
2013. október 06., 18:152013. október 06., 18:15
Az illetékes szombati sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az autópálya megépítése rendkívül sokba kerülne, mivel egyes szakaszai Natura 2000 természetvédelmi területeken haladnának át, így a kivitelezés számos környezetvédelmi intézkedést vonna maga után. Neagu számításai szerint a Marosvásárhely–Jászvásár sztráda kilométerenként körülbelül 30 millió euróba kerülne, ezt pedig Románia nem engedheti meg magának. Az igazgató ugyanakkor továbbra is úgy véli, hogy az autópálya-építés jóval hatékonyabb lenne a magánszféra bevonásával.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!