2012. szeptember 16., 14:262012. szeptember 16., 14:26
A Balközép Szövetség ennek nyomán 246, míg a jobbközép Szövetség 206 választókerületben indítja el saját jelöltjét. Ez utóbbi esetében 21 választókerületben indíthat jelöltet a PC. Az alkufolyamat nem volt felhőtlen, a PNL ugyanis nem vette jó néven, hogy az amúgy a PSD és a PNL csalódott honatyái által alapított, korábban a jobboldali kormányokat támogató, most azonban a balliberális oldalhoz csapódott UNPR miatt több választókerületben is le kellett mondania a jelöltállítás jogáról. Victor Ponta kormányfő, a PSD elnöke azonban azzal vágott vissza, hogy az UNPR bebizonyította: lojális partner, hiszen beiktatásakor támogatta a Ponta-kormányt, és Băsescu hivatalából való felfüggesztését is megszavazta.
„A murghioli egyezmény ismét bebizonyította az USL-en belüli kohéziót, bár az alkufolyamat nem volt könnyű” – nyilatkozta a tárgyalásokat követően Crin Antonescu, a PNL elnöke.
Victor Ponta úgy vélte, a december 9-i választásokon az USL a parlamenti helyek 60 százalékát is megszerezheti. Közölte, a szövetség célja „Traian Băsescu államfő rendszerének megdöntése,” és legalább négy éven keresztül szeretnének kormányozni. Az USL határozatban állt ki a Băsescu leváltásáról rendezett népszavazáson elkövetett csalások gyanúja miatt az ügyészség által vizsgált PSD-főtitkár, Liviu Dragnea mellett, politikai akciónak bélyegezve a korrupcióellenes ügyészség nyomozását. A balliberálisok egyúttal szolidaritást vállalnak mindazokkal, akik szerint Băsescu nem legitim államfő.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.