2009. november 16., 12:302009. november 16., 12:30
A craiovai rendőrséget vasárnap délután értesítették, hogy egy helybéli kocsmában egy koporsó fekszik a földön. A helyszínre kiszálló rendőrök megállapították, hogy a korporsóban egy nő pizsamába öltöztetett holtteste fekszik. A vizsgálat során kiderült, hogy a koporsót a halott nő vőlegénye szállította egy furgonnal a kocsmába, ahová két barátja segítségével cipelte be. A férfi ez után italt rendelt magának, mondta Adrian Căpraru, a Dolj megyei rendőrség szóvivője.
A 37 éves, craiovai Nicuşor Palici az ügyben vizsgálódó ügyészeknek elmondta: azért ölte meg menyasszonyát, a 35 éves Florina Mihait, mivel a nőt démon szállta meg, és mivel közeledik az apokalipszis, segíteni kívánt rajta, hogy a mennyországba jusson. Magda Bădescu ügyész szerint a férfi kihallgatása során egyoldalas, zavaros nyilatkozatot írt, ennek alapján pedig elrendelték elmeorvosi kivizsgálását.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).