2009. május 06., 10:082009. május 06., 10:08
„Reméljük, hogy holnap (ma – szerk. megj.) vidéki kollégáink is ellátják kézjegyükkel a megállapodást, így a csütörtökre tervezett sztrájk elmarad” – mondta Ciosu. Liviu Pop, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének főtitkára közölte, a decentralizáció menetrendjéről is megállapodtak, a folyamat 2011-re ér véget.
A pedagógusokat arról is biztosították, hogy a közalkalmazottak egységes bérezését szabályozó, 2010-től hatályba lépő jogszabály a tanárok béremeléséről szóló, 221/2008-as törvényt is magában foglalja majd. Mint ismeretes, a tanárok tegnapra, az országos felmérő dolgozatok megírásának idejére hirdettek bojkottot a bérek befagyasztása és az oktatás költségvetésének megnyirbálása miatt, a tárca ezért holnapra halasztotta a román dolgozat időpontját. A tanárokkal való szolidaritás jeleként tegnap a Sed Lex közigazgatási szakszervezet mintegy 60 ezer tagja tartott japánsztrájkot.
Az RMDSZ azt szeretné, ha helyreállna a korábbi kormánykoalíció – jelentette ki Kelemen Hunor elnöke hétfőn, miután egyeztetett a kormányalakítási lehetőségekről Nicusor Dan államfővel.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ellenzékbe vonul, ha a kormányból kilépett, majd azt megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét kormányra kerül – jelentette ki Dominic Fritz, a párt elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.
Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.