Hirdetés

Megkönnyítik a doktori címről való lemondást

A kormány lehetővé kívánja tenni, hogy egy doktori cím tulajdonosa hivatalosan lemondhasson tudományos titulusáról.

Balogh Levente

2014. december 29., 19:212014. december 29., 19:21

Az erről szóló tervezet hétfőn került a kabinet elé. A tervezet úgy módosíthatja az oktatási törvényt, hogy pontosan szabályozza az eljárást, hogyan mondhat le valamely érintett a doktori címről azáltal, hogy erről hivatalosan értesíti az oktatási tárcát. Eddig ugyanis erről nem volt részletes szabályozás.

Az ügy közvetlenül Victor Ponta miniszterelnök doktori címéhez kapcsolódik. Mint arról beszámoltunk, Ponta két hete jelentette be, hogy lemond vitatott doktori címéről, amelyet a vádak szerint egy plagizált doktori disszertáció révén szerzett 2003-ban.

A kormányfő Facebook-oldalára töltötte fel a Bukaresti Tudományegyetem rektorának ez ügyben küldött levelét. A levélben tudatta: lemond 2003-ban a jogtudományok terén megszerzett doktori címéről, és úgy értékeli, hogy ezt már akkor meg kellett volna tennie, amikor először felmerült a gyanú, hogy plagizált 2003-ban megvédett doktori disszertációja megírásakor.

Mint kifejtette, azért nem tette, mert úgy értékelte, jóhiszemű érvekkel állt elő a vádakkal szemben, és a szakmai dolgokat nem kívánta a politikaiakkal keverni. Leszögezte: miután visszavonul a politikából, újra nekivág a doktori cím megszerzésének.

A Bukaresti Tudományegyetem rektora ennek nyomán hivatalos átiratban kérte az oktatási minisztertől Victor Ponta miniszterelnök doktori címének visszavonását. Mircea Dumitru az egyetem etikai bizottságának 2012-es állásfoglalására hivatkozva kérte Sorin Câmpeanutól, hogy tegye meg a doktori cím visszavonásához szükséges lépéseket.

Câmpeanu viszont közölte: a felkérés nyomán konzultál a minisztérium jogászaival, hogy a szükséges jogi lépéseket betartva tehessen eleget a kérésnek. Leszögezte: mivel a doktori címet miniszteri rendelettel ítélték oda, visszavonása is csak ezzel egyenértékű aktussal történhet.

Mint arról beszámoltunk, 2012-ben merült fel, hogy Ponta disszertációjának jelentős részét másolta. A vád a Nature című tudományos folyóiratban jelent meg az év júniusában, a miniszterelnök azonban politikai lejárató kampánynak minősítette a vádat, amely mögött Traian Băsescu államfőt vélte fölfedezni.

Az ügy végül szakmai testületek elé került. Akkor három szakmai testületből kettő megerősítette a plágium tényét, csupán a párttársa által vezetett oktatási tárcának alárendelt testület nyilatkozott úgy, hogy nem másolt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés