2008. június 09., 00:002008. június 09., 00:00
A volt diplomáciai vezető úgy értékelte, a román külügy egyik legsürgősebb problémája a képviseletek helyzetének rendezése, ami eddig két tárcavezető – köztük jómaga – távozását idézte elő. Ungureanu ugyanakkor úgy vélte: a külképviseleti hálózat reformját még 2005-ben el kellett volna kezdeni – és nem lett volna szabad, hogy egy haláleset is bekövetkezzen – annak érdekében, hogy a bukaresti hatóságok végre lépéseket tegyenek az ügyben. Az egykori tárcavezető az egyik lengyelországi kórházban éhségsztrájkja következtében tüdőgyulladásban elhunyt Daniel Crulic esetére célozva rámutatott: sajnos a román külügy egyik komoly hiányossága, hogy a sürgős eseteket is tárgyalásra bocsátja, és mindaddig, míg a gyertya a körmére nem ég, nem tesznek semmi érdemlegeset. Ráadásul ilyen alkalmakkor döbbennek rá, hogy lépcsőzetesen, részletekben kisebb áldozatok révén is meg lehetett volna oldani. Idetartozik a nagyfokú kivándorlás is, amelyet ha 2005-től ellenőrzés alatt tartottak volna, jóval alacsonyabb lett volna az olaszországihoz hasonló incidensek száma. A SIE vezetője felhívta a figyelmet, hogy a konzulátusok hálózatának felújítása komoly anyagi áldozatot kíván. Ezt reményei szerint a kabinet szintjén is belátják, ellentétben azzal az időszakkal, amikor ő ült a miniszteri székben. Ungureanu méltatóan szólt Lazăr Comănescuról, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik a minisztérium vezetéséhez, viszont a jelenlegi rendszerben előfordulhat, hogy csak nehézségek árán képes majd a munkáját rendesen végezni. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy a külképviseleteken kívül még rengeteg tennivaló akad a minisztériumban, többek között a finanszírozás szintjén – tette hozzá Ungureanu.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).