Hirdetés

Megismétlik a szavazást

Dagadó választási botrány Ştefăneşti-ben A Központi Választási Iroda (BEC) illetékesei tegnap úgy határoztak, hogy érvénytelenítik a vasárnapi eredményeket, és június 15-én megismételtetik a helyhatósági választások első fordulóját az Ilfov megyei Ştefăneşti településen. A választás ugyanazon körülmények között zajlik majd, ugyanazon jelöltekkel és jelöltlistákkal –

2008. június 05., 00:002008. június 05., 00:00

jelentette be Marian Muhuleţ BEC-szóvivő. A megismételt választás egybeesik a helyhatósági voksolás második fordulójával, és amennyiben Ştefăneşti-en is második fordulóra lesz szükség, akkor azt június 29-én ejtik meg. Mint arról beszámoltunk, a településen vasárnap a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az Új Generáció Pártja (PNG-CD) támogatói összecsaptak, és a csendőrség közbelépésére volt szükség, hogy helyreálljon a rend. Fölmerült a gyanú, hogy a jelöltek fejenként háromszáz euróval fizették le a zömmel roma nemzetiségű szavazókat, ezért volt akkora a résztvételi hajlandóság, hogy a választásra jogosultak jelentős hányada nem tudta leadni voksát.
A BEC-hez két alakulat részéről érkezett a voksolás érvénytelenítését kérő óvás. A döntést követően a két rivális alakulat szimpatizánsai az utcára vonultak tiltakozni a határozat ellen. A rendőrség és a csendőrség nagy erőket vont össze a településen, a zavargások megelőzése végett. Kedden este egyébként újabb konfliktus tört ki a PSD és az PNG-CD jelöltjének támogatói között, amelyet végül a nyertesként kikerült szociáldemokrata jelölt, Aurel Pârvu szervezte békítő ünnepség csendesített le, amelyen részt vett Adrian Minune, a községi tanácsban mandátumot nyert maneleénekes is, aki koncertet ígérve próbálta nyugtatni a kedélyeket.
Cristian David belügyminiszter a tegnapi kormányülésen beszámolt azokról a törvénytelenségekről, amelyekre a belügyminisztérium vizsgálata derített fényt a településen. A tárcavezető szerint több szavazóról kiderült, hogy különböző bűncselekmények miatt felfüggesztették állampolgári jogaikat, köztük a voksolásra vonatkozót is. Emellett egyesek többször is szavaztak, sőt olyan személyek neve is megjelenik a voksolók között, akik nem szerepelnek a lakossági nyilvántartóban. David ugyanakkor elmondta: mindazokat, akik törvénytelenül jártak el, büntetőjogi felelősség terheli, és a hatóságok el fognak járni ellenük. A tárca által kezdeményezett vizsgálatot az ügyészség zárja majd le, mint ahogy a bűnvádi eljárás beindítása is az ügyészek feladata lesz.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés