Hirdetés

Mégis besúgó volt Traian Băsescu? – egy dokumentum szerint a volt elnök jelentett egyik kollégájáról a Szekuritáténak

A CNSAS kéri a bíróságtól, hogy Traian Băsescu korábbi elnök esetében állapítsa meg a Szekuritáté kollaboránsa státuszt.

A CNSAS kéri a bíróságtól, hogy Traian Băsescu korábbi elnök esetében állapítsa meg a Szekuritáté kollaboránsa státuszt.

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) olyan dokumentumokat adott át a bukaresti ítélőtáblának, amelyek szerint Traian Băsescu volt köztársasági elnök jelentett egyik kollégájáról a Szekuritáté egy összekötő tisztjének – írja az Agerpres.

Hírösszefoglaló

2019. június 06., 13:482019. június 06., 13:48

Az ítélőtábla engedélyt adott az újságíróknak, hogy tanulmányozzák azokat az iratokat, amelyek alapján a CNSAS kéri, állapítsák meg, hogy Traian Băsescu együttműködött a Szekuritátéval.

A sajtó rendelkezésére bocsátott dokumentumból az derül ki, hogy a Szekuritáté kijelölt egy alezredesi rangban levő összekötő tisztet, akinek Băsescu két darab, kézzel írt jelentést adott át. Az anonimizált iratok szerint

Hirdetés

a volt elnök jelentései nyomán egyik kollégáját, a Szekuritáté javaslatára, nem nevezték ki olyan hajóra, amely elhagyta az ország felségvizeit.

A bukaresti ítélőtábla május 29-én vette nyilvántartásba azt az ügyet, amelyben a CNSAS kéri a bíróságtól, hogy Traian Băsescu korábbi elnök esetében állapítsa meg a Szekuritáté kollaboránsa státuszt.

A központi sajtó által közzétett információk szerint Traian Băsescu CNSAS-dossziéjának csak a fedőlapja van meg, azonban megtaláltak két jelentést más személyek dossziéiban.

Az egykori elnök a 2000-es évek eleje óta öt alkalommal kapott igazolást a CNSAS-tól, amelyek szerint nem működött együtt a volt Szekuritátéval.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
Hirdetés