
A kormány nem a törvényes eljárásrend szerint kérte ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) véleményét – érveltek az alkotmánybírák
Fotó: Románia Alkotmánybírósága/Facebook
A kormány nem a törvényes eljárásrend szerint kérte ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) véleményét a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó tervezetről – érvelt a taláros testület. Az alkotmánybírák ugyanakkor nem találtak tartalmi kifogásokat az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánított jogszabályban.
2025. november 07., 17:082025. november 07., 17:08
A taláros testület a jogszabályjavaslatot alkotmányellenesnek nyilvánító október 20-i határozatának pénteken közzétett indoklásában közölte kifogásait. A dokumentumban az alkotmánybíróság emlékeztetett, hogy a CSM-nek kötelező módon véleményeznie kell az igazságszolgáltatást érintő törvénytervezeteket, ám a kormány túl korán kérte ki a CSM véleményét – ismertette az Agerpres az alkotmánybírák indoklását.
Vagyis a kormány egy nem végleges tervezetet küldött, amelyet a CSM nem tudott hivatalosan véleményezni, így nem tudta ellátni alkotmányos szerepét. Ennek megfelelően az alkotmánybíróság megállapította, hogy a kormány nem véleményeztette a CSM-vel a tervezetet, ami ellentétes
az alkotmány 1. cikkének (5) bekezdésével,
valamint a 133. cikk (1) bekezdésével és
a 134. cikk (4) bekezdésével
– olvasható az indoklásban.
Az alkotmánybíróság szerint a kormány megsértette az eljárási határidőt is. A törvény szerint a CSM-nek 30 napja van a véleményezés megfogalmazására, de a Bolojan-kabinet már augusztus 29-én jóváhagyta és továbbította a parlamentnek tervezetet, tehát még azelőtt, hogy a CSM-nek lehetősége lett volna reagálni. A bírák felhívták a figyelmet arra, hogy a felelősségvállalási eljárás nem mentesíti az eljárási szabályok betartása alól a kormányt.
Az alkotmánybíróság megállapította: mivel az eljárási szabályok súlyosan sérültek, a tervezet egészében alkotmányellenes, nemcsak egyes cikkei. Ennek megfelelően a parlamentnek le kell állítania a törvényhozási folyamatot.

Nicușor Dan államfő szerint a bírák és ügyészek nyugdíjáról folytatott koalíciós tárgyalások közelednek a közös nevezőhöz.
Egyébként a bukaresti koalícióban a mai napig vita övezi, milyen módszerrel vezessék be a – nem járulékbefizetésen alapuló, hanem költségvetési forrásokból fedezett – különnyugdíjak reformját, miután az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a bírák és ügyészek nyugdíjazásának feltételeit módosító törvénytervezetet. Korábban felmerült, hogy a december 7-ei bukaresti időközi főpolgármester-választással egy időben népszavazást is kiírjanak az ügyben, de végül a koalíció elvetette ezt a javaslatot, és más „alkotmányos, politikai megoldást” keres az igazságszolgáltatási nyugdíjreform bevezetésére.
A tanácskozás azonban félbeszakadt, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) küldöttsége kivonult az ülésről, azt követően, hogy koalíciós partnerei vitatni kezdték Sorin Grindeanu ügyvivő PSD-elnök azon javaslatát, miszerint a nyugdíjreform ügyében a koalíció alakítson munkacsoportot, amely egy új tervezetet dolgoz ki. Munkacsoport végül az Ilie Bolojan miniszterelnök vezette liberálisok (PNL) és az USR ellenkezése miatt végül nem jön létre. Ezzel együtt Nicușor Dan államfő pénteken derűlátásának adott hangot, és úgy vélte, a bírák és ügyészek nyugdíjáról folytatott koalíciós tárgyalások közelednek a közös nevezőhöz.
Az újságírók azon felvetésére, hogy Románia pénzt fog veszíteni, ha nem teljesíti ezt a mérföldkövet az országos helyreállítási tervben (PNRR), az államfő annyit mondott: „derűlátónak kell lennünk”. Hangsúlyozta: véleménye szerint november 28-áig el lehet fogadtatni a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének a reformját, mivel van elég idő arra, hogy a kormány felelősséget vállaljon a törvénytervezetért a parlamentben, a kérdés azonban az, hogy megtámadja-e majd megint valaki az alkotmánybíróságon, és a testület mennyi idő alatt tárgyalja meg az óvást. Újságírói kérdésre válaszolva Dan elmondta, a tárgyalásokon megfontolás alapját képezi az is, hogy 70 százalék helyet az utolsó nettó fizetésük 75 százalékát kaphassák meg nyugdíjként a bírák és ügyészek.
A deficitcsökkentő kormányzati intézkedések sorában kidolgozott nyugdíjreform ellen a legfelsőbb bíróság (ICCJ) emelt óvást. A legfőbb instancia szerint az igazságszolgáltatás függetlensége csorbulna azáltal, ha – a jogszabály előírásai szerint – a bírák és az ügyészek utolsó nettó bérük alig 70 százalékát kapnák meg nyugdíjként a jelenlegi 100 százalék helyett, és nekik is fokozatosan 65 évre emelkedne a nyugdíjkorhatáruk a jelenlegi 48-ról. Az ICCJ szerint a kormány tervezete 37 korábbi – kötelező érvényű – alkotmánybírósági döntést sért és megkérdőjelezi a jogállamiság alapjait.
Az elmúlt hónapokban több táblabíróság és törvényszék alkalmazottai - akik egyebek mellett éppen azért részesülnek járulékbefizetéseiktől függetlenül különleges nyugdíjban, mert nincs joguk sztrájkolni – részleges munkabeszüntetéssel, a tárgyalások sorozatos elnapolásával tiltakoztak a nyugdíjazási kiváltságaik csorbítása ellen.

Alkotmányellenesnek minősítette az alkotmánybíróság hétfői ülésén a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító jogszabályt.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!