Hirdetés

Meghalt Radu Vasile volt kormányfő

Súlyos betegség után szerdán elhunyt Radu Vasile volt miniszterelnök.

Balogh Levente

2013. július 03., 13:432013. július 03., 13:43

2013. július 03., 13:462013. július 03., 13:46

Az egykori kormányfő vastagbélrákban szenvedett. Vasile 1942-ben született Nagyszebenben, egy ügyvéd fiaként. 1967-ben szerzett diplomát a Bukaresti Tudományegyetem történelem szakán, majd 1977-ben doktorált. Az alapképzést követően gazdasági tanulmányokat folytatott. 1967 és 1969 között a bukaresti falumúzeum munkatársa volt, 1969 és 1972 között pedig az akadémia Nicolae Iorga Intézetének kutatója volt. 1962 és 1967 között a Bukaresti Tudományegyetemen tanított, majd a Bukaresti gazdasági Akadémia tanára lett.

1990-től a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) tagja volt, 1992-től 1999-ig a párt szenátora. 1999-ben kizárták a pártból, ezt követően rövid ideig, 2000 februárja és októbere között a Romániai néppárt elnöke. Ezt követően belépett a Demokrata Pártba, amelynek színeiben 2004-ig volt szenátor.

1998 áprilisa és 1999 decembere között, a kommunista utódpárttal szemben létrejött pártszövetség, a Demokratikus Konvenció kormányzása idején miniszterelnökként tevékenykedett. Leváltását Emil Constantinescu akkori államfő kényszerítette ki. 1999-ben Vasile kormányának kellett szembenéznie az utolsó bányászjárással, amikor a Zsil-völgyi bányászok a tervezett bányabezárások miatt ismét megindultak Bukarest felé. vasile személyesen tárgyalt a bányászok vezetőivel, végül a buszokkal utazó vájárokat a kezdeti bizonytalankodás után a csendőrség megállította, és rövid összecsapás után véget vetett a bányászjárásnak.

Traian Băsescu államfő méltatta a volt miniszterelnök szerepét, aki - mint mondta - olyan nehéz időszakban volt kormányfő, amikor az országot a fizetésképtelenség veszélye fenyegette.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
Hirdetés