Hirdetés

Még mindig tart a Máramaros megyei vegetációtűz oltása, nem tudni, hogy mikor térhetnek haza az evakuáltak

•  Fotó: Facebook/Meteoplus

Fotó: Facebook/Meteoplus

Még mindig oltják a Máramaros megyei vegetációtüzet, amit az illetékesek szerint már kontrollálni tudnak, tűzfészkét lokalizálták, így a már kizárólag földi beavatkozás azokon a területeken folyik, ahol még füstöl a növényzet.

Krónika

2024. szeptember 08., 11:082024. szeptember 08., 11:08

2024. szeptember 08., 11:502024. szeptember 08., 11:50

Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főigazgatóságának (DSU) vezetője elmondta,

a hatóságok vasárnap folyamán értékelik a helyzetet, hogy eldöntsék, a több tucat ember, akit evakuálni kellett az érintett területről, visszatérhet-e otthonába.

Hirdetés

„A helyzet ellenőrzés alatt van, jelenleg csak néhány területen füstöl. (...) A földi erők dolgoznak ezek oltásán. Elmondhatjuk, hogy a tűz lokalizált” – nyilatkozta Arafat a Digi24-nek.

Mint megírtuk, a vegetációtűz a Hagymáslápos, Koltó és Erdőaranyos közötti egyik legelőn keletkezett, majd a közeli gazdaságokra és egy gázolajtartályra is átterjedtek a lángok, összesen 500 hektárt érintett és három település veszélyeztetett. Hat megye – Máramaros, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Beszterce-Naszód és Bihar –, több mint 300 tűzoltóját mozgósítottak az eset miatt.

korábban írtuk

A hadsereg gépei is oltják a Máramaros megyei bozóttüzet, közel száz embert kilakoltattak (VIDEÓ)
A hadsereg gépei is oltják a Máramaros megyei bozóttüzet, közel száz embert kilakoltattak (VIDEÓ)

Vegetációtűz pusztít Máramaros megyében, hét házra és egy gázolajtartályra is átterjedtek a lángok, amelyek megfékezésén több mint 150 tűzoltó dolgozik jelenleg.

A lángok hét épületet is elértek, de sérültek nem voltak, ugyanakkor 90 embert evakuáltak, többek között egy panzióból is.

A román védelmi minisztérium két Spartan repülőgépet küldött segítségként.

Arafat megemlítette, hogy amennyiben a Spartan repülőgépek beavatkozására már nem lesz szükség Máramaros megyében, áthelyezhetik azokat Mehedinți megyébe, ahol egy másik, nehezen megközelíthető területen lévő vegetációtűz tombol. Ott már több napja két Black Hawk helikopter is bevetésen van.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 06., szombat

Több mint harmincan vesztették életüket munkabalesetben az első félévben

Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket.

Több mint harmincan vesztették életüket munkabalesetben az első félévben
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Erősen kezdték a hónapot a fogyasztóvédelmi felügyelők: 4,3 millió lejre bírságoltak, 13 cég tevékenységét függesztették fel

A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.

Erősen kezdték a hónapot a fogyasztóvédelmi felügyelők: 4,3 millió lejre bírságoltak, 13 cég tevékenységét függesztették fel
2025. december 06., szombat

Lasconi: egy év telt el a romániai demokráciára mért legsúlyosabb csapás óta

Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.

Lasconi: egy év telt el a romániai demokráciára mért legsúlyosabb csapás óta
2025. december 05., péntek

Bukarest: bal vagy jobb? Kemény párharc dúl a főpolgármesteri székért

A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.

Bukarest: bal vagy jobb? Kemény párharc dúl a főpolgármesteri székért
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Halálba vezethet a vasúti átjáró, ébresztőt fújnak a sok baleset miatt

Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.

Halálba vezethet a vasúti átjáró, ébresztőt fújnak a sok baleset miatt
2025. december 05., péntek

Ajándék Grindeanunak: a bizalmatlansági indítvány megszavazására biztatják a PSD-s honatyákat

Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.

Ajándék Grindeanunak: a bizalmatlansági indítvány megszavazására biztatják a PSD-s honatyákat
2025. december 05., péntek

Különleges nyugdíjak: az új törvényt is megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság

Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.

Különleges nyugdíjak: az új törvényt is megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Egyelőre marad a szeles időjárás az ország számos vidékén

Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.

Egyelőre marad a szeles időjárás az ország számos vidékén
2025. december 05., péntek

Nicușor Dan törvénytelenül kampányolt az egyik bukaresti főpolgármester-jelölt mellett a választási iroda szerint

A bukaresti választási iroda elrendelte egy, a Cotroceni-palotában rögzített videó eltávolítását az internetről, amelyen Nicușor Dan elnök, Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és Vlad Voiculescu elnöki tanácsadó szerepel.

Nicușor Dan törvénytelenül kampányolt az egyik bukaresti főpolgármester-jelölt mellett a választási iroda szerint
2025. december 04., csütörtök

Nicușor Dan nem elégedett a szélsőségesség elleni törvénnyel, visszaküldte a parlamentnek

Nicușor Dan államelnök visszaküldte csütörtökön a parlamentnek megfontolásra a szélsőségesség elleni küzdelemről szóló törvényt.

Nicușor Dan nem elégedett a szélsőségesség elleni törvénnyel, visszaküldte a parlamentnek
Hirdetés
Hirdetés