2012. december 19., 11:512012. december 19., 11:51
A politikus kedden este a Realitatea hírtelevízióban elmondta: a dokumentumot Victor Ponta miniszterelnök, az USL másik társelnöke is ellátta kézjegyével, ugyanakkor a választási kampány kezdetétől a választásokig számos tényező nem az előzetesen rögzítettek szerint alakult.
„Létezett egy ilyen értelmű megállapodás, egy szándéknyilatkozat a közös kormányzásról, amelynek kapcsán azonban az aláírás pillanatától a kampány végéig számos tényező nem az egyezmény szellemében valósult meg, ami számomra és a PNL számára azt jelentette, hogy feloldást kaptunk a vállalások alól. Én és Ponta írtuk alá. (...) Azért nem valósulhatott meg, mert az RMDSZ már az aláírás pillanatától nem volt korrekt” – mondta Antonescu, elárulva, hogy rajta és Pontán kívül Kelemen Hunor látta el kézjegyével a dokumentumot.
„Arról volt szó benne, hogy elvi alapokon kormányzunk közösen. Az egész szellemiségét Ponta nemes Târgu Jiu-i nyilatkozata tükrözi. Mi volt a válasz: erőfeszítéseink ellenére, amelyek során még az utolsó métereken is építőleg léptünk fel, és beszéltünk néhány dologról, többek között az alkotmány első cikkelyéről is, lehetett volna minimális megértés, azonban az RMDSZ válasza az volt: minisztériumokat akarunk” – mondta Antonescu.
Daniel Constantin, a PNL-vel szövetségben parlamentbe került Konzervatív Párt (PC) elnöke viszont Antonescuval szemben azt mondta tegnap: a megállapodást nem ősszel, hanem még a Traian Băsescu államfő menesztéséről szóló júliusi népszavazás előtt írták alá.
A megállapodás tényét Victor Ponta is elismerte. Ő ugyanakkor csupán annyit mondott, hogy volt egy elvi jellegű tárgyalás arról, mi a teendő a választások után abban az esetben, ha az USL nem tud kormányt alakítani. „De nem volt válsághelyzet” – szögezte le Ponta. Hozzátette ugyanakkor, csupán időlegesen tett le az RMDSZ-szel kötött paktum megvalósításáról.
„Ha a többi 5-6 partner ellenezte, alávetettem magam az akaratuknak. De nem mondtam le erről a célról, csak rendezem a soraimat. A politikában nem lehet utópiákra építeni” – szögezte le Ponta.
Mint arról beszámoltunk, Ponta még a múlt vasárnapi választások utáni urnazáráskor koalíciós ajánlatot tett az RMDSZ-nek, amelyet azonban a PNL nem nézett jó szemmel, majd hétfőn a PNL ellenkezése nyomán letett e javaslatról.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ezt úgy kommentálta: 23 év után először fordult elő, hogy egy megállapodást nem tartottak be, bár akkor még nem ismerte el a konkrét, írásos megegyezés tényét. Kelemen tegnap már elismerte ezt, és azt mondta: az RMDSZ betartotta az egyezséget. „A politikában voltak és lesznek tárgyalások, egyezségek. Ez a politika természete. Igen, létezett egy elvi egyezség az USL-vel, és az RMDSZ ezt betartotta. Az egyedüli ember, aki nem tartotta be, az Crin Antonescu, aki feltételeket szabott a választások után” – mondta Kelemen Hunor, felidézve: azt kérték az RMDSZ-től, fogadja el az alkotmány első cikkelyét, amely nemzetállamként határozza meg Romániát.
Az RMDSZ elnöke szerint az egyezség mindössze néhány sorból állt, amelyben a felek kinyilvánítják azon szándékukat, hogy a választások után együtt fognak kormányozni, függetlenül attól, hogy ötven százalék alatti vagy feletti eredményt ér el a választásokon az USL.
Az MTI kérdésére, hogy hányan tudtak az RMDSZ-ben a szándéknyilatkozatról és arról, hogy be kell tartaniuk valamilyen ígéretet, Kelemen Hunor azt mondta, több kollégával beszélt erről. „Nem a saját fejemtől döntöttem, neveket nem adok, de tudtak sokan: parlamenti képviselők, szenátorok, képviselők, megyei elnökök, hisz mi folyamatosan egyeztettünk”– mondta Kelemen Hunor.
Arra a kérdésre, hogy mit vállalt az RMDSZ ebben a szándéknyilatkozatban, Kelemen Hunor azt mondta: gyakorlatilag semmit, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az USL túllépi a kormányalakításhoz szükséges 50 százalékot.
„Minden egyezségnek vannak kockázatai: az USL számára az volt a kockázat, hogy ha kétharmadot kap és nincs szüksége ránk, akkor is meghív kormányozni és ezt nem matematikai kérdésként kezeli, hanem elvi megállapodásként. Számunkra is volt egy kockázata: mondjuk, ha 48 százalékot kapnak és van lehetőség egy másik többségre, akkor bennünket is kötelez az írásban adott szavunk, hogy az egyezség szerint járjunk el: ne keressünk más koalíciós partnert, például Dan Diaconescut” – tette hozzá ironikusan Kelemen Hunor, a populista PPDD-re utalva, amellyel már korábban kizárt bármilyen együttműködést.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.