2009. november 19., 10:162009. november 19., 10:16
Az eredeti felállás szerint a jelöltek két fordulóban ütköztették volna érveiket, az első, délután megrendezett körben a „kicsik”, Remus Cernea, Ovidiu Iane, Eduard Manole, Constantin Rotaru és Constantin Ninel Potârcă csaptak össze.
A „nagyágyúk”, Traian Băsescu, Mircea Geoană, Crin Antonescu, Sorin Oprescu és Kelemen Hunor este álltak volna kamerák elé a közszolgálati televízió stúdiójában, és a vitát az Antena 3 és a Realitatea Tv hírcsatornák is közvetítették volna. A szociáldemokrata stáb javaslatára azonban utólag bevették a körbe Corneliu Vadim Tudort és Gigi Becalit is, ez pedig kiverte a biztosítékot a többi jelöltnél.
Először Traian Băsescu kampánystábja közölte, hogy az új mandátumért pályázó államfő nem hajlandó részt venni a hétszereplős vitán, és Alexandru Sassu, a köztévé elnökének lemondását követelte, mondván: az a szociáldemokraták érdekeit szolgálja ki. Antonescu és Oprescu stábja is közölte, hogy csak az ötfős vitát hajlandóak vállalni.
Vadimék viszont leszögezték: nem hajlandóak a délutáni „kisdöntőben” szerepelni. Miután Kelemen Hunor is közölte: csak az összes parlamenti párt jelöltjének jelenlétében hajlandó részt venni a vitán, a rendezvényt lefújták. A tervek szerint pénteken a parlamentben Băsescu és Antonescu részvételével tartanak új vitát.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).