Hirdetés

Marshall-tervvel támogatják a Fekete-tenger térségét

A Bukarestben tartott Fekete-tenger Fórum csúcsértekezleten részt vevő országok képviselői zárónyilatkozatukban leszögezték: a Fekete-tenger menti államok megoldatlan konfliktusai a régió biztonságát fenyegetik.

2006. június 06., 00:002006. június 06., 00:00

Míg Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság államelnöki szinten képviseltette magát, Oroszország csak romániai nagykövete által, megfigyelőként vett részt a fórumon.
A fórumon Traian Bãsescu államfő a térség országai közötti nyílt párbeszéd és együttműködés szükségességét hangsúlyozta. Felkérte a részt vevő országokat, hogy összehangolt tevékenységükkel küzdjenek a régióban tapasztalható „biztonsági deficit” ellen, amelynek gyökere a terrorizmus, a határokon átnyúló bűnözés és az energiaellátás biztonságának a megrendülése.
Az államfő ugyanakkor a Fekete-tenger Charta kidolgozását szorgalmazta, amelyet véleménye szerint jövőre már elfogadhatnak. Bãsescu sajnálatát fejezte ki, hogy Oroszország ténylegesen nem csatlakozott kezdeményezéséhez, majd hangsúlyozta, a Fekete-tenger menti térségről Oroszország együttműködése nélkül nem lehet érdemben tárgyalni. Az orosz nagykövet sajtótájékoztatón elmondta, Oroszország alapjában egyetért a fórum létrehozásával, azonban az értekezleten túl sok kérdéskört vetettek fel. Az államfő továbbá olyan regionális együttműködés létrehozását szorgalmazta az államok kormányzati és nem kormányzati szervezetei között, amely kiterjedne az oktatási és kutatási területekre is. Ennek érdekében létrehozták a Fekete-tenger Alapot, amely a régió fejlesztését hivatott elősegíteni. Az amerikai Marshall Alapítvány elnöke, Craig Kennedy közölte, 20 millió dollárral támogatják az Fekete-tenger Alap létrehozását. Továbbá a Marshall Alapítvány évente két millió dollárt utal át ösztöndíjként a Fórumon részt vevő államok civil szervezeteinek, oktatási és sajtóintézményeinek, valamint a helyi és regionális önkormányzatoknak. A csúcsértekezletet diplomáciai bakik is jellemezték: gondok akadtak az államfők nyilatkozatainak lefordításánál, a konferenciának helyet adó parlament épületében pedig a képernyőn egy pornóhonlapot tüntettek fel a szervezők a csoportkép elkészítésekor.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés