
2008. november 25., 07:002008. november 25., 07:00
Az RMDSZ vezetősége meg van győződve róla, hogy a szövetség eléri a parlamentbe való bejutáshoz szükséges, 5 százalékos küszöböt – szögezte le Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A politikus közölte, egyelőre egyetlen párttal sem tárgyaltak a választás utáni közös kormányzásról, hiszen nem lehet tudni, hogy melyik párt kap megbízást a kormányzásra. “Az RMDSZ az “ultranacionalista” Nagy Románia Párton kívül más pártokkal szívesen kormánykoalícióra lépne, mert Romániának erős, a többség támogatását élvező kormányra van szüksége, és a kormányban való részvétel az erdélyi magyarság ügyét szolgálja” – mutatott rá Markó.
| „Nem foglalkozom a plakáttépésekkel, ugyanakkor elítélem az ilyesmit. Nincs is értelme az ilyen cselekedeteknek az én vonatkozásomban, hiszen az ellenjelöltemnek semmi esélye nincs arra, hogy elnyerje a szenátori mandátumot” – mondta Markó Béla a Krónika felvetésére, hogy az RMDSZ-es vezetés alatt álló Székelyvéckén és a hozzá tartozó falvakban valakik egytől egyig letépték Markó ellenjelöltje, Kincses Előd választási plakátjait. A jelölt egyik kampányban résztvevő munkatársa arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Balavásár– |
Az RMDSZ-elnök szerint az új kormánynak kényelmes parlamenti többséggel kell rendelkeznie, és úgy vélte, matematikailag lehetséges egy ilyen többség létre hozása, mivel még sem a doktrína szempontjából, sem más szempontból nem polarizálódott a politikai élet. Rámutatott: az RMDSZ nyitott a kormányzásban való részvételre a továbbiakban is, amennyiben megbízható partnerre lel, amellyel olyan kormányprogram dolgozható ki, amely az RMDSZ kívánságait is tartalmazza. Markó szerint az RMDSZ kormányszereplése mind az etnikumközi kapcsolatok, mind más, reformra szoruló területre nézve pozitív hozadékkal jár.
A politikus arra számít, hogy az RMDSZ 6 százalék fölötti eredményt ér el a parlamenti választásokon, a cél a minél hangsúlyosabb törvényhozási jelenlét. Mint kifejtette, a szövetség célja az, hogy megtartsa jelenlegi honatyáinak számát, azaz, hogy legalább 22 képviselőt és 10 szenátort juttasson be a törvényhozásba.
Az RMDSZ elnöke összegezte azokat a panaszokat, javaslatokat, kéréseket, amelyeket több mint száz települést érintő Maros megyei kampánykörútja során gyűjtött össze. A legtöbb felvetés a túl alacsony nyugdíjakhoz, a munkahelyek miatti aggodalomhoz, a mezőgazdasági támogatásokhoz, a vadkárokhoz kapcsolódtak. Markó az eredményeket is összegezte: sok helyütt jelentős infrastrukturális beruházások történtek, félreeső települések kerültek így vissza a társadalmi körforgásba, bekapcsolódtak a faluturizmusba. Nemzetiségi vonalon legfőképpen az iskolák, magyar osztályok hiánya került terítékre.
Újságírói kérdésre válaszolva, miszerint Kincses Előd azzal vádolta meg Markót, hogy a román szélsőségesek malmára hajtja a vizet egyes javaslataival (például azzal, hogy az erdélyi románok kötelező módon tanuljanak meg magyarul) a szövetségi elnök azt mondta: nem érti ezt a vádat, “hiszen pontosan Kincses Előd szövetkezett azzal a Ioan Sabău marosvásárhelyi ügyvéddel, aki a Szociáldemokrata Párt jelöltje, ugyanakkor közismert az 1990-es, márciusi marosvásárhelyi eseményekben betöltött magyarellenes szerepe. Emellett a marosvásárhelyi Kossuth utca nevének a visszaállításával kapcsolatos perben, nem a magyar–román megbékélés, hanem az etnikai konfliktus fenntartása a célja.”
Ugyanakkor, mint arról a Krónika is beszámolt, Ioan Sabău megvédte Kincses Elődöt, amikor az RMDSZ el akarta érni, hogy töröljék a nevét a jelöltek listájáról.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).