Hirdetés

Markó optimista

Markó Béla biztos abban, hogy az RMDSZ bejut a parlamentbe. Mint hétfőn, Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, a szövetség célja honatyái számának megtartása, és a további kormányszereplés. Az RMDSZ elnöke úgy véli: az új kormánynak kényelmes parlamenti többséggel kell rendelkeznie, a szövetség pedig nyitott a kormányzásban való részvételre a továbbiakban is, amennyiben megbízható partnerre lel.

Máthé Éva

2008. november 25., 07:002008. november 25., 07:00

Az RMDSZ vezetősége meg van győződve róla, hogy a szövetség eléri a parlamentbe való bejutáshoz szükséges, 5 százalékos küszöböt – szögezte le Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A politikus közölte, egyelőre egyetlen párttal sem tárgyaltak a választás utáni közös kormányzásról, hiszen nem lehet tudni, hogy melyik párt kap megbízást a kormányzásra. “Az RMDSZ az “ultranacionalista” Nagy Románia Párton kívül más pártokkal szívesen kormánykoalícióra lépne, mert Romániának erős, a többség támogatását élvező kormányra van szüksége, és a kormányban való részvétel az erdélyi magyarság ügyét szolgálja” – mutatott rá Markó.

Markó: Kincsesnek semmi esélye

„Nem foglalkozom a plakáttépésekkel, ugyanakkor elítélem az ilyesmit. Nincs is értelme az ilyen cselekedeteknek az én vonatkozásomban, hiszen az ellenjelöltemnek semmi esélye nincs arra, hogy elnyerje a szenátori mandátumot” – mondta Markó Béla a Krónika felvetésére, hogy az RMDSZ-es vezetés alatt álló Székelyvéckén és a hozzá tartozó falvakban valakik egytől egyig letépték Markó ellenjelöltje, Kincses Előd választási plakátjait. A jelölt egyik kampányban résztvevő munkatársa arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Balavásár–
Szováta, Deményháza–Szováta útvonalon, valamint Nagyernyében korábban a Markó-plakátok is hasonló sorsra jutottak. 

Az RMDSZ-elnök szerint az új kormánynak kényelmes parlamenti többséggel kell rendelkeznie, és úgy vélte, matematikailag lehetséges egy ilyen többség létre hozása, mivel még sem a doktrína szempontjából, sem más szempontból nem polarizálódott a politikai élet. Rámutatott: az RMDSZ nyitott a kormányzásban való részvételre a továbbiakban is, amennyiben megbízható partnerre lel, amellyel olyan kormányprogram dolgozható ki, amely az RMDSZ kívánságait is tartalmazza. Markó szerint az RMDSZ kormányszereplése mind az etnikumközi kapcsolatok, mind más, reformra szoruló területre nézve pozitív hozadékkal jár.

A politikus arra számít, hogy az RMDSZ 6 százalék fölötti eredményt ér el a parlamenti választásokon, a cél a minél hangsúlyosabb törvényhozási jelenlét. Mint kifejtette, a szövetség célja az, hogy megtartsa jelenlegi honatyáinak számát, azaz, hogy legalább 22 képviselőt és 10 szenátort juttasson be a törvényhozásba.

Aggódnak a munkahelyekért

Az RMDSZ elnöke összegezte azokat a panaszokat, javaslatokat, kéréseket, amelyeket több mint száz települést érintő Maros megyei kampánykörútja során gyűjtött össze. A legtöbb felvetés a túl alacsony nyugdíjakhoz, a munkahelyek miatti aggodalomhoz, a mezőgazdasági támogatásokhoz, a vadkárokhoz kapcsolódtak. Markó az eredményeket is összegezte: sok helyütt jelentős infrastrukturális beruházások történtek, félreeső települések kerültek így vissza a társadalmi körforgásba, bekapcsolódtak a faluturizmusba. Nemzetiségi vonalon legfőképpen az iskolák, magyar osztályok hiánya került terítékre.

Ki hajtja a vizet a román szélsőségesek malmára?

Újságírói kérdésre válaszolva, miszerint Kincses Előd azzal vádolta meg Markót, hogy a román szélsőségesek malmára hajtja a vizet egyes javaslataival (például azzal, hogy az erdélyi románok kötelező módon tanuljanak meg magyarul) a szövetségi elnök azt mondta: nem érti ezt a vádat, “hiszen pontosan Kincses Előd szövetkezett azzal a Ioan Sabău marosvásárhelyi ügyvéddel, aki a Szociáldemokrata Párt jelöltje, ugyanakkor közismert az 1990-es, márciusi marosvásárhelyi eseményekben betöltött magyarellenes szerepe. Emellett a marosvásárhelyi Kossuth utca nevének a visszaállításával kapcsolatos perben, nem a magyar–román megbékélés, hanem az etnikai konfliktus fenntartása a célja.”

Ugyanakkor, mint arról a Krónika is beszámolt, Ioan Sabău megvédte Kincses Elődöt, amikor az RMDSZ el akarta érni, hogy töröljék a nevét a jelöltek listájáról.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés