Hirdetés

Markó: Nem Mircea Geoanăt, hanem Klaus Johannist támogatjuk

Az erdélyi magyarság számára is jelentős tétje van az elnökválasztás második fordulójának: a december 6-ai szavazás ugyanis nem két személyről szól, hanem arról, hogy kinek milyen víziója van az eljövendő Romániáról, és hogy lehet-e Klaus Johannis személyében egy kisebbségi politikus Románia miniszterelnöke. „Az RMDSZ - a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen – azt a jelöltet támogatja, aki kiáll Klaus Johannis mellett” – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton, Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján.

Hírösszefoglaló

2009. november 30., 10:422009. november 30., 10:42

Az RMDSZ elnöke kifejtette, az, hogy a román parlamenti pártok többsége egy német nemzetiségű és egy kiválóan felkészült, független politikust javasol a miniszterelnöki tisztségre, azt mutatja, hogy most van esély a szemléletváltozásra a román politikában, van esély egy olyan vízióval építeni a jövőt, amelyben minden állampolgárnak egyenlő módon helye van, és ez a magyarság számára is döntő szempont. Mint mondta, ezért támogatják továbbra is Klaus Johannist, és rendkívül méltányolják azt, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és jelöltje, Mircea Geoană is odaállt a javaslat mellé, és bár az RMDSZ nem kötött és nem is fog a második forduló előtt megállapodást kötni a PSD-vel, ahogyan ezt a PNL-vel tette. A szövetség nem tud egy olyan jelölt mellé odaállni a második fordulóban, aki ezt a javaslatot, ezt a típusú jövőképet, ezt a víziót Romániáról nem volt hajlandó támogatni – utalt Traian Băsescu Johannis jelölését több ízben is elutasító állásfoglalására.

Markó hozzátette: az RMDSZ által meghozott döntés nem a személyekről, hanem a szemléletváltás szükségességéről szól. „Nem a magasságukat vagy a súlyukat mértük meg, nem a diplomáikba beírt jegyeket nézegettük meg: azt néztük meg, hogy ki, mit támogat a elkövetkezőkben, és az, hogy odaáll valaki Klaus Johannis jelölése mellé, az nekünk, magyaroknak döntő kell hogy legyen” – hangsúlyozta az elnök, aki ennek kapcsán válaszolt Tőkés László EP-képviselő kijelentésére, miszerint ezzel a döntéssel az RMDSZ feladta volna a magyar összefogást.

„Nem hiszem, hogy Tőkés László ne örülne annak, hogy Romániában azért csak eljutottunk oda, hogy egy német nemzetiségű, kiválóan felkészült politikusnak esélye lehet. Nem is gondoltam volna, hogy ez gond, hogy van egy miniszterelnök-jelölt, Klaus Johannis, és ezt valaki a magyarok közül ne támogatná, és ne értené meg azt, hogy aki ezt a jelölést elutasítja újból és újból, azzal valami gond kell legyen. A magyar összefogás pedig működik. A magyar összefogásra amiatt van szükség, mert bár sok kérdésben nem értünk egyet és az elkövetkezőkben sem fogunk egyetérteni, nehéz helyzetben képesek vagyunk összefogni. Ha mindenben egyetértettünk volna, akkor egy szervezetben lennénk, és nem lenne szükség a magyar összefogásra” – szögezte le az RMDSZ elnöke, aki úgy látja, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot december 6-a után össze kell hívni, most ebben az időszakban azonban az RMDSZ politikai felelőssége volt az, hogy a választások második fordulójával kapcsolatosan döntsön, mivel a szövetségnek kell majd a parlamentben egy bizonyos többség mellé odaállni és nem másnak. 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés