Az RMDSZ elnöke szerint függetlenül attól, hogy ki nyeri meg a választásokat, nem elfogadható, hogy kisebbségi kormány alakuljon. „Csak egy többségi kormány láthatja el sikeresen feladatát. A jelenlegi kormány, annak ellenére, hogy kisebbségben van, tette a dolgát, és sikeres volt, de látható, hogy bármely pillanatban válsághelyzet alakulhat ki, nézeteltérések merülhetnek fel a reformok és a prioritások kapcsán” – hangsúlyozta a politikus. Markó szerint a jelenleg a bérek miatt kialakult válság is ezt jelzi: a kormány és a parlamenti pártok közötti nézetkülönbségek konfliktusokat eredményeztek.
Az RMDSZ-elnök szerint a választásokat követően nem alakul egypárti kormány, és úgy vélte, egy többpárti kabinet megalakulása lenne kívánatos, mivel az lehetővé teszi, hogy a koalíciós partnerek kölcsönösen ellenőrizzék egymást, és így átlátható legyen a döntéshozatali folyamat. Markó kijelentette, az RMDSZ szeretne részt venni a következő kormányban is, ennek azonban az a feltétele, hogy a koalíciós partner megbízható legyen, a kormányprogram pedig tartalmazza a szövetség céljait is. Egyúttal megismételte, hogy a Nagy-Románia Párttal továbbra sem hajlandóak szövetségre lépni. Markó Béla az RMDSZ egyik legnagyobb visszhangot kiváltó döntésére is kitért. Már korábban bejelentették ugyanis, hogy a szövetség Károlyi Bélát, a román női tornászválogatott egykori, ma az Egyesült Államokban élő sikeredzőjét kívánja jelölni az egyik külföldi választókerületben. Markó közölte, a jelölés véglegesítése érdekében még szükséges egy utolsó egyeztetés Károlyival, de valószínűnek mondta, hogy az egykori sportember a szövetség színeiben megméretkezik a választásokon. Hozzátette, néhány napon belül a többi, külföldön induló jelölt listája is véglegesül.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).