
2010. szeptember 28., 13:262010. szeptember 28., 13:26
A politikus tájékoztatása szerint a Boc-kormány jelenleg dolgozik a bértörvény tervezetén, a következő időszakban pedig az is kiderül, milyen mértékű lesz a bérnövekedés a közszférában. Hozzátette: a béralap változatlan marad, de mivel időközben létszám- és költségcsökkentések történtek, lehetségessé válik a béremelés.
Markó Béla elmondta, az RMDSZ arra törekszik, hogy a készülő bérezési törvény az alacsony fizetések esetében nagyobb növekedést tegyen lehetővé a magasabb keresetekhez képest: a szövetség álláspontja szerint a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben védeni kell a kis keresetből élőket, és kiemelten kell figyelni a lakosság szociális helyzetére. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor úgy vélte, a kormánykoalíciónak szakítania kell az elmúlt időszakban tanúsított habozó politikájával, és hozzá kell látnia egy gazdaságélénkítő intézkedéscsomag gyakorlatba ültetéséhez is.
Álláspontja szerint bár az ország gazdasági kilátásai némileg javultak, a helyzet továbbra is igen nehéz, és ezt csak egy céljaiban, fellépésében határozott és következetes kormánykoalíció tudja megfelelően kezelni. Markó a jelenleg kidolgozás alatt álló bérezési törvény kapcsán arra emlékeztetett: január elsejétől a közalkalmazottak béreinek növekedniük kell, ám véleménye szerint ezt differenciáltan kell végrehajtani, mégpedig oly módon, hogy a nagyobb fizetések kisebb, a kis jövedelmek pedig nagyobb mértékben növekedjenek.
Úgy értékelte, noha a fizetésalap nem gyarapodott, a létszámleépítés nyomán mégis lehetőség nyílik a rendszerben dolgozók bérének növelésére. A jogszabálytervezetet a következő napokban véglegesíti a kormány. A szövetségi elnök leszögezte azt is: a kabinetnek be kell tartania azt az ígéretét is, hogy október elsejétől eltörölje a minimáladót. Miközben az Emil Boc-kormány augusztusban még arról beszélt, hogy a közalkalmazottak jövőre legtöbb tízszázalékos béremelésben részesülhetnek, a hét végén Petru Călian, a kormányzó Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselője már ama véleményének adott hangot, miszerint a jövedelmek akár 14 százalékkal is növekedhetnek januártól a teljes közszférában.
Az alsóház költségvetési és pénzügyi bizottságának tagja szerint a kormány erről már megállapodott a Nemzetközi Valutaalap illetékeseivel, akikkel egyezségre jutottak abban is, hogy a közalkalmazotti minimálbér ne legyen alacsonyabb 600 lejnél. Călian szerint ugyanakkor várhatóan nem lesz kivitelezhető az, hogy a kiskeresetű közszolgák nagyobb arányú béremelésben részesüljenek, mivel ez megingatná a költségvetési egyensúlyt.
Markó Béla különben újságírói kérdésre tegnap kifejtette: az RMDSZ nem a koalíció felbomlásában, hanem éppen ellenkezőleg, a kormányzati munka hatékonyságának növelésében, a koalíciós stabilitás erősítésében érdekelt. „Amennyiben az RMDSZ egyszer úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi koalíció nem működőképes, akkor azt egyértelműen és világosan ki fogjuk mondani, és nem úgy fogjuk kinyilvánítani nemtetszésünket, hogy egy másik politikai szervezet által benyújtott bizalmatlansági indítványt támogatunk. Semmilyen ellenzéki indítványt nem fogunk támogatni” – szögezte le Markó Béla, utalva a Szociáldemokrata Párt (PSD) által októberben beterjesztendő bizalmatlansági indítványra.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).