2009. szeptember 17., 09:502009. szeptember 17., 09:50
A téma kapcsán elmondta, a döntés kialakításában figyelembe veszik majd a magyar választópolgárok véleményét, amelynek megtudakolására külön közvélemény-kutatást rendelnek majd.
Elmondta, a tavasszal végzett közvélemény-kutatások azt mutatják, a magyar választók preferenciái megoszlanak. „A lehetőségek nyitottak, de a végső döntés mégis azon alapul majd, mi lesz a mi álláspontunk szerint a legjobb az ország, illetve a romániai magyarság számára” – hangoztatta Markó Béla.
Markó azt is elmondta, hogy az RMDSZ szeretne kormányra kerülni, de nem a hatalom vagy a pénzekhez való jobb hozzáférés kedvéért, hanem összeegyeztethető programok alapján, amelyek bizonyos irányba ható reformokról szólnak. A PNL és az RMDSZ által benyújtandó bizalmatlansági indítványról elmondta: a viták ellenére nem érdeke sem a PSD-nek, sem a PDL-nek, hogy az elnökválasztás előtt megbukjon a kormány.
Az Eugen Nicolaescu vezette háromfős csoport által kidolgozott indítványról egyébként Crin Antonescu PNL-elnök úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy megszavazzák, de ha igen, ki kívánják iktatni a Demokrata-Liberális Pártot az ország irányításából.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).