
2011. június 22., 16:452011. június 22., 16:45
A Krónika kedden este úgy értesült: a nyolc nagyrégió mellett Hargita és Kovászna megye is megmaradhatna, miután ezt a kompromisszumos megoldást vázolta fel Traian Băsescu államfő a kormánykoalíció pártjaival összehívott kedd délutáni, zárt ajtók mögött lezajlott egyeztetésen. A két székely megye megmaradása az egyetlen kompromisszum, amelybe az államfő hajlandó belemenni – értesült a Krónika.
Markó Béla kormányfőhelyettes az ETV-ben közölte: a kormánykoalíciót alkotó pártok keddi találkozóján elhangzott javaslatot az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégi ülésén vitatják meg, ezt megelőzően a szövetség parlamenti frakciói is egyeztetnek az ügyben.
Markó Béla érdekesnek nevezte a javaslatot, de jelezte, további pontosításokra van szükség a kérdésben. „Ennek a megoldásnak amennyi előnye, annyi hátránya lenne, ugyanis nem ad választ Maros megye, illetve a partiumi megyék helyzetére. De abban a pillanatban, hogy megtörtént egy javaslat, nyilvánvaló, hogy ezt elemeznünk kell” – mondta.
Szerdán délelőtt az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióinak együttes ülése után a kamerák előtt adott nyilatkozatában Kelemen Hunor szövetségi elnök nem kívánt konkrétan válaszolni az esetleges kompromisszumos megoldásokra vonatkozó kérdésekre.
„Önöknek az a benyomásuk, hogy csak Székelyföldről és Erdélyről beszélünk, de meg kell oldani a problémákat Moldvával, Bukovinával és Dobrudzsával, akárcsak az ország dél-nyugati térségével kapcsolatosan is. Nagyon kérem Önöket, hogy ne csupán erre a két megyére – Hargitára és Kovásznára – koncentráljanak, mivel a közigazgatási reform az ország egészére vonatkozik, nem csupán arra a két-három megyére. Hiba lenne, ha kötnénk az ebet a karóhoz, és nem látnánk, hogy más érdekek, más problémák is vannak, nemcsak az említett két megyét illetően” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke mindenesetre megerősítette, hogy a szövetség nem támogatja a nyolc óriásmegye megalakítására vonatkozó elképzelést. Értésre adta, hogy valamiféle „köztes megoldást” keresnek, de e pillanatban még nem tudni, melyik lehet a legjobb változat. Arra a kérdésre, miszerint az RMDSZ kilépne-e a kormányból, ha mégis a nyolc megyés változatot viszi keresztül a PD-L, csak annyi válaszolt: „bármi lehetséges”.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!