Hirdetés

Markó Béla: Nagy Zsolt nem követett el bűncselekményt

Nagy Zsolt nem tett semmit, amiért be kellett volna őt zárni – nyilatkozta az Erdély FM-nek Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke annak kapcsán, hogy az egykori távközlési minisztert kedden jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélték a stratégiai privatizációs ügyben.

Balogh Levente

2015. február 01., 15:002015. február 01., 15:00

„Az igazságszolgáltatásnak nem lehet köze a példastatuáláshoz, valakit azért kell elítélni, mert bűnös, és nem azért, hogy ezzel másokat elijesszenek” – mondta Markó.

A vád szerint Nagy Zsolt és Codrut Șereș volt miniszterek 2005-ben és 2006-ban törvénytelenségeket követtek el állami tulajdonú vállalatok privatizációs eljárása során.

Markó Béla szerint a bíróság ítélete azért érthetetlen, mert tudomása szerint semmilyen bizonyíték nincs, amely Nagy Zsolt bűnösségét igazolná: „Nagy Zsolt nemhogy nem tett semmit, amiért őt be kellett volna zárni, hanem igenis egy pozitív szerepet játszó politikus volt az RMDSZ-ben, és a kormányban is, amikor ott volt.”

Markó Béla azt is mondta, a korrupció súlyos probléma Romániában, ezzel mindenki egyetért, és ez ellen fel kell lépni a törvényes kereteken belül, de ez nem jelenti azt, hogy jogtalanul is börtönbe kell zárni személyeket, hogy javítsák a statisztikákat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés