Hirdetés

Markó az RMDSZ-Fidesz viszonyról

A magyar kormány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) viszonyáról beszélt hétfőn este Markó Béla, a szövetség volt elnöke az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című műsorában.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. május 17., 12:112011. május 17., 12:11

A politikus úgy látja: az RMDSZ-nek az elmúlt időszakban szembe kellett néznie azzal, hogy Magyarország és a magyar kormány részéről barátságtalan üzenetek, „rossz, szubjektív szimpátiák, valamint ellenszenvek alapján” meghozott döntések születnek.

Elmondta: a Magyarországról származó megosztási törekvések dacára a szövetség a februári kongresszus után is jóhiszeműen viszonyult a Fideszhez és a magyar kormányhoz. Az új elnöknek (Kelemen Hunornak) és általában az RMDSZ-nek a kongresszus után az volt a kötelessége, hogy jóhiszemű legyen – tette hozzá Markó.

„Most viszont már tényleg azt kell mondanom: itt az idő, hogy egy-két dologról nagyon nyersen és keményen elmondjuk a véleményünket” – utalt az Iskola Alapítvány körül kialakult helyzetre Markó Béla. Mint mondta, rossz és szubjektív döntésnek tartja azt, hogy az ösztöndíjak odaítélésének rendszerét próbálják megváltoztatni, mások kezébe adni. Annak idején az RMDSZ rendkívül sokat dolgozott azért, hogy Romániában is lehetővé váljon az oktatási-nevelési támogatások folyósítása, hiszen az akkori Năstase-kormány meg akarta akadályozni, hogy a szülők maguk kapják meg a pénzt – mondta.

„Itt mi ezt elértük, politikailag kiküzdöttük, és elértük azt is, hogy elfogadták: Romániában lesz egy szervezet, amely az ösztöndíjakat osztja, és ez az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítvány” – mondta az RMDSZ volt elnöke.

Szerinte sok probléma lesz még abból, hogy „valakik bele akarnak nyúlni az erdélyi magyar politikai életbe, és nevetséges, rossz, veszedelmes megfontolásból át akarnak rendezni, el akarnak rontani valamit”.

A szövetség nem hagyhatja szó nélkül ezeket a kiszorítási kísérleteket – szögezte le a politikus. „Lassan oda jutunk, hogy most már mindenki igazgatni, rángatni akar minket. Azt, hogy a románok a történelem folyamán és az elmúlt húsz évben ezt sokszor megpróbálták, ez rendben van, de oda ne jussunk, hogy most már Magyarország irányából is ilyen szándékok érjenek” – mondta Markó Béla.

Az új erdélyi magyar párt létrehozásával kapcsolatban a politikus kifejtette: ez a törekvés
nem újkeletű, hiszen korábban is voltak ilyen kísérletek, de az RMDSZ-t akkor sem sikerült
félrenyomni. Az újsütetű párt kapcsán arra emlékeztetett: Toró T. Tibor a 90-es évek elején az RMDSZ elnökségének volt a tagja, akárcsak Tőkés László, vagy Borbély Imre. Domokos Géza
elnöksége idején többségben voltak a vezetőségben azok, akik most ezt a pártot létre akarják
hozni, de ott sem sikerült érvényesíteniük azt a „hatalmas politikai tudásukat”, amellyel állítólag
rendelkeznek.

Utána történt egy próbálkozás az RMDSZ-szen kívül, az MPP, amelyet egyébként
nem Szász Jenő, hanem Toró T. Tiborék kezdeményezték, de akik kezéből a pártot Szász Jenő
tüneményes gyorsasággal kivette – mondta Markó.

„Én ezek után Toró T. Tibor helyében nem azt a véleményt szűrném le, hogy egy újabb pártot kell alapítani, hanem azt, hogy hagyjam abba. Az életben még nagyon sok szép dolog van, és sok mindennel lehet hasznosan foglalkozni, és ami nem megy, azt nem kell erőltetni, annál is inkább, mert ez egy rossz, és gonosz dolog. Itt, Erdélyben sok mindent el lehet mondani a politikáról, lehet bírálni, meg lehet próbálni átgyúrni, módosítani, megváltoztatni az RMDSZ-t, de aki ilyen többpárti demagógiát szegez velünk szembe, az óriási bűnt követ el” –hangsúlyozta az RMDSZ volt elnöke, aki szerint e tekintetben érthetetlen a Fidesz álláspontja is.

„Tulajdonképpen a Fideszt sem értem. A Fidesz azt ünnepli, hogy milyen nagy többségben van,
és egymagában bármit megtehet. Akkor miért fáj egyes fideszes politikusoknak, hogy az RMDSZ
nagy többségben van Erdélyben, és ez minden bizonnyal ezután is így lesz” – szögezte le Markó
Béla az ETV-ben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés