Hirdetés

Máris rendet teremtene az új államfő

ÖSSZEFOGLALÓ – „Győztünk! Visszafoglaltuk az országunkat!” – adta hírül a Facebook közösségi oldalon Klaus Johannis az államfőválasztás vasárnapi második fordulójának estéjén, az urnazárás után valamivel több, mint egy órával.

Rostás Szabolcs

2014. november 17., 19:302014. november 17., 19:30

Az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjének, Nagyszeben szász polgármesterének bejegyzése előtt nem sokkal szociáldemokrata ellenfele, Victor Ponta kormányfő nyilvánosan elismerte vereségét.

„Telefonon gratuláltam az ellenfelemnek. A népnek mindig igaza van” – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházából való távozáskor a szemmel láthatóan megviselt miniszterelnök.

Bár a Központi Választási Iroda (BEC) csupán hétfő hajnalban tette közzé az első, Johannis győzelmét megerősítő hivatalos részeredményeket, Ponta beismerése nyomán egyértelművé vált a rendszerváltás utáni hetedik romániai államfőválasztás végkimenetele és az elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palota új lakójának kiléte.

Johannis bravúros fordítása

Pedig a 21 órai urnazáráskor közzétett exit pollokból nem derült ki egyértelműen, hogy Ponta vagy Johannis nyerte meg a megmérettetést. A szavazókörzetekből távozó választók megkérdezésén alapuló, a 19 óráig begyűjtött adatokat figyelembe vevő kutatások közül kettő a szociáldemokrata miniszterelnök kevesebb mint egyszázalékos, két felmérés ugyanakkor a nagyszebeni polgármester ugyanilyen arányú győzelmét jósolta, egy ötödik pedig egyenlőséget állapított meg.

Az elemzők többsége azonban már az exit pollok ismeretében azt valószínűsítette, hogy a jobboldali jelölt kerekedik felül, mivel a közvélemény-kutatók nem mérték a külföldi románok választási opcióit, márpedig a diaszpórában toronymagasan vezetett Johannis.

Az ACL jelöltje fenomenálisnak nevezte a választási részvételt, hozzátéve: a megmérettetés tétje a „szavazati jogért való küzdelem” volt. Ezzel arra utalt, hogy külföldön túl kevés szavazókörzetet biztosított a kormány, ezért ott hatalmas sorok kígyóztak egész nap. Johannis külön megköszönte a külföldön élő román állampolgároknak, hogy elmentek szavazni a nehézségek ellenére is.

Győzelme hírére vasárnap este több ezren vonultak utcára az ország nagyvárosaiban, a demonstrálók egyúttal tiltakoztak a diaszpórában élők szavazásának elégtelen megszervezése miatt. Éjfél előtt Klaus Johannis is megjelent a bukaresti Egyetem téren örömünnepet ülő hívei körében, de beszédet nem mondott a tömegnek.

A hétfőn közzétett hivatalos eredmények ugyancsak meglepetéssel szolgáltak. Ezek közül a legnagyobb, hogy az első forduló után tízszázalékos hátrányból induló Johannis most ugyanilyen arányú győzelmet aratott, miután sikerült megdupláznia szavazatai számát: míg két héttel ezelőtt 2,8 millió voksot kapott, ezúttal 6,2 millió választópolgár szavazott rá.

A szavazatok csaknem száz százalékának megszámlálása nyomán közzétett adatok szerint Johannis megszerezte a voksok 54,50, Ponta pedig 45,49 százalékát (5,2 millió voks). A második fordulóban a szavazásra jogosult 18,3 millió választópolgár 64,10 százaléka szavazott, ami jelentős részvételt jelent a korábbi megmérettetésekhez képest. Két héttel ezelőtt ugyanis a választók 52,31, míg a 2009-es államfőválasztás második fordulójában 56,99 százaléka adta le voksát.

Beszédes adat, hogy minden eddiginél többen adták le a szavazatukat külföldön: miközben november 2-án 160 ezer román állampolgár voksolt külföldi szavazókörzetekben, számuk most vasárnap megközelítette a 380 ezret. Noha a szavazókörzetek épületébe be nem jutott románok ellen urnazárás után Párizsban és Torinóban könnygázt vetettek be a rendvédelmi szervek.

A külföldön leadott voksok számának növekedésére hivatkozva Teodor Meleşcanu külügyminiszter úgy nyilatkozott: nem érzi felelősnek magát a történtekért, ezért nem hajlandó távozni hivatalából. Bár a szavazás napján délutánig a Pontát támogató déli megyékben volt a legmagasabb részvétel, estére a Johannis mellett álló erdélyi megyék is az élbolyba kerültek a jelenléti ranglistán.

Meglepő az is, hogy Johannisnak olyan Kárpátokon túli megyékben – például Iaşi, Suceava, Tulcea, Konstanca – is sikerült felülkerekednie ellenfelén, amelyek hagyományosan a baloldal választókörzetének számítanak.

„Fejeket” követel az új elnök

A hivatalos részeredmények hétfői közzététele után, Bukarestben rendezett sajtótájékoztatóján a megválasztott államelnök úgy vélekedett, minden politikai szereplőnek le kell vonnia a következtetéseket a választások eredményeiből. Klaus Johannis kezdeményezte a választási törvény módosítását, sürgetve az elektronikus és a levélben történő voksolás bevezetését annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő többet a vasárnapihoz hasonló helyzet, amikor külföldön több ezer román állampolgár nem tudott élni szavazati jogával.

„A tisztségükkel kell felelniük a kormányban azoknak, akik vétkesek a külföldi szavazás katasztrofális megszervezéséért” – szögezte le a politikus, a helyzetet elfogadhatatlanul kezelő nagykövetek és konzulok visszahívását kérve a december 22-éig hivatalában lévő Traian Băsescu elnöktől.

A kormányhoz intézett kérései között szerepelt a 2015-ös állami költségvetési törvénytervezet mielőbbi parlamenti beterjesztése, mindemellett a törvényhozástól azt kérte, mielőbb utasítsa el a korrupt politikusoknak kedvező amnesztiatörvény-tervezetét, és tegye lehetővé valamennyi törvényhozó számára, hogy az igazságszolgáltatás vizsgálódhasson ellenük.

Johannis kijelentette: folytatni fogja az ország külpolitikájának alappilléreit jelentő stratégiai partnerségi kapcsolatokat, így az Egyesült Államokkal való együttműködést, és erősíteni fogja Romániának a NATO-ban és az Európai Unióban elfoglalt helyét és szerepét. „Be fogom bizonyítani, hogy Románia hiteles, megbízható partner, amelyre hosszú távon lehet számítani” – mondta a beiktatásra váró államfő.

Különben kétséges, hogy mi lesz a sorsa Johannis győzelme után a támogatására felsorakozott demokrata-liberális pártszövetségnek. Vasile Blaga, a PDL elnöke hétfőn bejelentette, hogy az ACL vasárnap éjféltől megszűnt létezni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés