
Fizetett. Marcel Ciolacu szerint saját zsebből állta a három évvel ezelőtti utazást
Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
Marcel Ciolacu miniszterelnök elismerte, hogy három éve a fiával együtt utazott a nizzai Forma-1-es versenyre, de azt állítja, hogy ezt saját pénzén tette, nem a Nordis pénzén, még akkor, amikor az ingatlanbotrányba keveredett cég nem küszködött pénzügyi nehézségekkel.
2024. november 22., 10:212024. november 22., 10:21
Marcel Ciolacu azt állítja, hogy pénzügyi dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy ő fizette az utazást.
„Volt már olyan, hogy szerettek volna a gyermekük kedvére tenni? Akartak már valaha az életben magukat kényeztetni? (…)
– mondta Ciolacu csütörtök este a România TV-ben.

Marcel Ciolacu a csütörtöki kormányülés elején bejelentette, hogy a nap folyamán Budapestre utazik, ahol „döntő találkozót” tartanak Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról.
Ezzel arra utalt, hogy a Ciolacu által vezetett Szociáldemokrata Párttal (PSD) koalícióban kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke és államfőjelöltje,

Marcel Ciolacu miniszterelnök egy olyan magángéppel utazott, amelyet a botrányba keveredett ingatlancég, a Nordis utazási cége bérelt – értesült a G4Media portál.
„A saját pénzemből fizettem (az utazás szerk. megj.), három évvel ezelőtt, amikor a Nordis nem volt csődben. Nem én vittem csődbe a Nordist. Én a fiammal akartam elmenni egy Forma-1-es futamra, az egyetlen Forma-1-es futamra, amin életemben voltam, én és Filip. És az egész verseny alatt esett az eső. Én magyarázatot adok, Iohannis nem ad magyarázatot arra, amit közpénzből tett. Ciucă sem ad magyarázatot, aki közpénzből reklámozta a saját könyvét, mintegy 2 millió, 3 millió eurót használt fel az óriásplakátokra. Ez az én pénzem, a tiéd, a te és a románok pénze, amit elköltöttek. A vagyonomat az ANI mindig is vizsgálta. Nekem nincs problémám. A saját pénzemről van szó. Igen, ki akartam elégíteni a szeszélyemet, jogom van hozzá. Nem volt nagyon drága, de én ezt akartam. De a másik oldalról nem látok semmilyen magyarázatot” – mondta Marcel Ciolacu, aki Budapestről jelentkezett be a csatorna műsorába.

Marcel Ciolacu miniszterelnök határozottan cáfolja azokat a sajtóban hétfőn megjelent vádakat, amelyek szerint többször is egy ügyfeleit megkárosító ingatlancég által bérelt gépen utazott volna.
Mint megírtuk, a G4Media hétfőn nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amely azt bizonyítja, hogy Marcel Ciolacu és a PSD több más vezetője egy magáncég által bérelt repülőgépen utazott Franciaországból Romániába. A közös repülőútra 2022. május 20-án került sor: az akkor a képviselőház elnöki tisztségét betöltő Ciolacu Sorin Grindeanu közlekedési miniszter, a PSD első alelnöke és Alfred Simonis akkori parlamenti képviselő (a politikust idén júniusban a Temes megyei önkormányzat elnökévé választották) társaságában tért haza
Nizzából Bukarestbe a Nordis kereskedelmi társaság által bérelt magángép fedélzetén.
A Țiriac Air légitársaságtól bérelt géppel utazott Ciolacu fia is, továbbá Laura Vicol, a PSD parlamenti képviselője és annak férje, Vladimir Ciorbă üzletember, a Nordis Group ingatlanbefektető cég többségi részvényese is; állítólag előzőleg valamennyien megtekintették a Forma 1 monacói nagydíját.

Marcel Ciolacu miniszterelnök és az általa irányított Szociáldemokrata Párt (PSD) számos vezetője számára kompromittáló információkat hozott nyilvánosságra egy bukaresti portál hat nappal a romániai államfőválasztás első fordulója előtt.
A G4Media néhány nappal ezelőtt – akkor még dokumentum közzététele nélkül – már megírta, hogy Ciolacuék 2022 folyamán több alkalommal megfordultak Monacóban, és valamennyi alkalommal a Nordis által bérelt magángéppel repültek. Akkor Ciolacu határozottan tagadta, hogy a Vicol-Ciorbă család pénzén utazott volna.
A Recorder tényfeltáró portál október elején megírta, hogy
A botrány kirobbanását követően a Nordis ellen csődeljárás, továbbá ügyészségi vizsgálat indult, a főrészvényes felesége, Laura Vicol pedig lemondott a bukaresti alsóház jogi bizottságának elnöki tisztségéről; a politikus nem is jelöltette magát újra a PSD listáin a december elsejei parlamenti választáson.
A G4Media által hétfőn közzétett dokumentum, a leleplező írás hatására számos parlamenti párt vezetője, államfőjelöltje Marcel Ciolacu kormányfő lemondását követelte. A legvehemensebben Nicolae Ciucă, a PSD-vel közösen kormányzó, de a koalíciót a kampányrajtkor egyoldalúan felbontó Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke támadta volt koalíciós partnerét.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!