
Munkában. A hétfőn beiktatott második Ciolacu-kormány első ülésén a kormány szerkezetéről szóló sürgősségi rendeletet fogadta el
Fotó: Gov.ro
Az új kormány hétfő este jóváhagyta a központi közigazgatásra vonatkozó szóló sürgősségi rendeletet, amely törvénybe ülteti a román parlamentnek az új végrehajtó hatalomnak bizalmat szavazó határozatával létrehozott kormányzati struktúrát – közölte a kormány sajtóirodája.
2024. december 24., 09:272024. december 24., 09:27
A Marcel Ciolacu által vezetett új kabinet tagjai hétfő este a Victoria-palotában ültek össze első ülésükre, miután a parlamenti bizalmi szavazás után letették az esküt az államfői hivatalban.
Ciolacu az új kabinet első ülésén kijelentette, hogy
A miniszterelnök elmondta, hogy a kormányra nehéz feladatok várnak, de meggyőződése szerint a miniszterek „tapasztalt, jó szakemberek”.
A romániaiak most megérdemlik, hogy békésen töltsék a téli ünnepeket, ezért kívánok az ország minden polgárának boldog karácsonyt szerettei körében” – nyilatkozta Ciolacu.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!