2008. október 23., 00:002008. október 23., 00:00
Mint arról beszámoltunk, a roma származású, Olaszországba illegálisan bejutott Mailatot azzal vádolják, hogy tavaly október 30-án meggyilkolta Giovanna Reggianit, egy magas rangú olasz tengerésztiszt feleségét a római Tor di Quinto pályaudvaron. A nőt kirabolták, és súlyosan bántalmazták, aminek hatására kómába esett, és a kórházba szállítás után meghalt. A bűncselekmény a közeli illegális romatelep környékén történt, és Mailatot, aki maga is a telepen élt, szemtanúk vallomása alapján vették őrizetbe.
A tegnapi, gyulafehérvári kihallgatás előtt a roma házaspár – akik a Róma melletti táborban Mailat szomszédai voltak – arról beszélt, nem hiszik, hogy Mailat követte el a bűncselekményt. Elmondták ugyanakkor azt is, hogy a gyilkosság időpontjában nem tartózkodtak a táborban, mivel éppen munkában voltak. A tanúkat a Rómában szeptember 25-én megkezdődött Mailat-per keretében hallgatták ki, és a román igazságügyi szervek az olasz igazságszolgáltatással kötött együttműködési megállapodás keretében tették lehetővé, hogy a római bíróság videókapcsolaton keresztül hallgathassa meg őket.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).