
2012. október 19., 08:132012. október 19., 08:13
A rendezvényen – amelyen egyes becslések szerint hatvan-, más vélemények szerint nyolcvanezren töltötték meg az aréna lelátóit és küzdőterét – Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a magyar önrendelkezési törekvések ellen is szót emelt, kijelentve: „Románia nemzetiségtől függetlenül minden románé (sic!), nem Tőkés László európai parlamenti képviselőé vagy Traian Băsescu államfőé.”
„Amíg mi itt vagyunk, nem messze innen, a parlament épületében Băsescu államfő és a PDL két jó barátja, Tőkés László európai parlamenti képviselő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Románia föderalizálásáról beszélnek. Világosan ki kell mondanunk: Románia minden románé nemzetiségtől függetlenül, a magyaroké, a románoké, a romáké, mindenkié, de sem Tőkés Lászlóé, sem pedig Traian Băsescué, hogy aztán eladják, hogy így hatalmon maradjanak” – mondta Ponta, hozzátéve, a hatalomnak a választott képviselők kezében kell lennie, nem csupán a kormányéban és semmiképpen sem egy olyan államfőében, aki a románoknak már nem kell, és aki azt hiszi, hogy a románok ellenében irányíthatja Romániát.” Ponta arra utalt, hogy szerdán Tőkés László az Európai Néppárt kongresszusa alkalmából azt mondta: az Erdélyi Magyar Néppárt célja az önrendelkezés, a föderális Románia létrehozása.
A miniszterelnök egyúttal Băsescu államfőt Európa utolsó kommunistájának és szekusának nevezte. Bár Ponta kijelentette, hogy a kormány, a parlament és a polgárok is európaiak, keményen odaszólt az Európai Uniónak is, mondván: senki sem mondhatja, hogy az országot kívülről kell megbüntetni vagy felelősségre vonni.
A rendezvényen Crin Antonescu, az USL társelnöke, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke úgy vélekedett, Románia példaértékűen bánik, és mindig is úgy bánt a kisebbségekkel. „Ha ma egy jelentős politikai alakulat kongresszusán Románia föderalizálásáról esett szó, és a PDL-ből senki sem határolódott el, és nem mondott ellent, akkor mi kimondjuk: Románia példaértékű, és az is marad a kisebbségekkel való bánásmódot illetően, és mindig egységes nemzetállam marad” – jelentette ki. Úgy vélte, az USL kellőképpen erős ahhoz, hogy jó irányba vezesse az országot, majd egy oldalvágással ő is utalt a néppárti kongreszszus résztvevőire, mondván: Európa sohasem lesz pillanatnyilag hatalmon levő elöljáróké vagy egyetlen politikai családé. Kijelentette: Románia Európa része, de az USL a román népért kormányoz, és az európai intézmények partnere, nem pedig szolgája kíván lenni.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.