
Miközben Erdélyben kevés kivétellel nem okozott gondot a közlekedésben a havazás, Bukarestben, valamint az ország déli és keleti megyéiben megbénította a közúti és vasúti forgalmat a két napja tomboló ítéletidő.
2014. január 26., 19:582014. január 26., 19:58
Vasárnap estig a havazás és az óránként 70-80 kilométeres sebességű szél miatt tizenhárom délkeleti megyében érvényes narancssárga riasztást Buzău, Brăila és Vrancea esetében a legmagasabb fokozatú, vörös vészjelzésre módosította a meteorológiai szolgálat, ilyen jellegű riasztást először rendeltek el Romániában. Raed Arafat egészségügyi államtitkár vasárnap délutáni bejelentése szerint három személy vesztette életét az időjárási körülmények miatt Vaslui, Neamţ és Iaşi megyében.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a katasztrófavédelmi egységek a szombat hajnal óta tartó hófúvás során 321 személyt mentettek ki a hó fogságába került járművekből, 22-nek biztosítottak orvosi ellátást. Buzău megyében a legsúlyosabb a helyzet, ahol gyakorlatilag minden út járhatatlan és helyenként kétméteres hótorlaszokat emelt a viharos szél.
Victor Ponta miniszterelnök közölte, a katasztrófavédelem mintegy nyolcezer alkalmazottjának munkáját háromszáz katona is segíti: a hadsereg 35 járművel vett részt az elakadt emberek mentésében. A kormányfő arra figyelmeztetett, hogy a hét közepére újabb erős havazásra kell számítani országszerte, emiatt a a katasztrófavédelmi alakulatok és más állami szervek további kilencezer dolgozóját helyezték készenlétbe.
Az érintett megyékben több tízezer lakásban megszakadt az áramszolgáltatás, számos települést képtelenek voltak megközelíteni a betegekhez riasztott mentőautók. A Buzău megyei Robeasca faluban egy 27 éves terhes nőn császármetszést kellett volna végrehajtani, ám a település megközelíthetetlen, így a falu bábaasszonyát szülészorvosok telefonon látják el tanácsokkal.
Szombat délután óta szünetel a közlekedés a Bukarestből induló mindhárom autópályán, ezek mellett további 24 főutat is lezártak a hatóságok, másik 24 főúton pedig a teherforgalom számára vezettek be korlátozást. Az ország legforgalmasabb, Brassót Bukaresttel összekötő vasútvonalán tíz személyszállító vonat akadt el szombat éjszaka, miután leszakadt faágak torlaszolták el a síneket és rongálták meg az elektromos felsővezetéket. A vasúti társaságnak csak fél nap után, vasárnap késő délelőttre sikerült felszabadítani az egyik vasúti pályát és dízelmozdonyokkal kezdte elvontatni az elakadt szerelvényeket.
Gondok vannak az Erdélyt az ország déli részével összekötő, a Déli-Kárpátokat átszelő útvonalakon is: az átjárókon szünetel a teherforgalom. Az oktatási minisztérium vasárnapi bejelentése értelmében Bukarestben és 27 megyében ma és kedden tanítási szünetet rendeltek a hófúvás miatt. Az erdélyi megyék közül csak Brassó és Kovászna megyére érvényes az iskolabezárás, mivel csak itt van érvényben sárga figyelmeztetés.
A bőséges havazás ellenére Hargita megyében járhatók az utak, nem volt szükség forgalmi korlátozások bevezetésére. Cătălin Romanescu, az országos útügyi hatóság megyei kirendeltségének igazgatója szerint viszont a téli útviszonyoknak nem megfelelő közlekedés miatt több árokba csúszás, kisebb koccanás történt. Kovászna megyében egyetlen, Ozsdolát a Vrancea megyei Tulnici-csal összekötő országutat kellett lezárni a forgalom elől.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!