Hirdetés

Macskát is megfertőzött a madárkór?

Zajlanak a H5N1-es vírus felbukkanása miatti ellenőrzések Tulcea megyében Feltételezik, hogy a Duna-deltában a hét elején ismét felbukkant madárinfluenza egy macskát is megfertőzött – adta hírül csütörtökön a Tulcea Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. november 30., 00:002007. november 30., 00:00

Mint arról beszámoltunk, a Tulcea megyei Murighiol település egyik háztáji gazdaságában kedden bukkantak elhullott szárnyasokra, szerdán pedig a laboratóriumi vizsgálatok nyomán kiderült, hogy az elhullást a madárinfluenza különösen fertőző, emberre is veszélyes H5N1-es alfajától származó vírus okozta.
A közlemény szerint csütörtökön az érintett háztartásban két alkalommal is fertőtlenítettek, ekkor bukkantak rá a macska tetemére. A tulajdonos szerint az állat két héttel korábban evett egy vadmadár belsőségeiből. A közlemény szerint ennek alapján feltételezik, hogy a vírus fokozottan fertőző, és hogy a beteg szárnyasok fogyasztása útján is terjed. Marilena Tertiș, a Tulcea megyei állat-egészségügyi hatóság igazgatóhelyettese elmondta, a macskatetemet jelenleg egy helyi  aboratóriumban vizsgálják, és hamarosan továbbküldik az országos állategészségügyi hatósághoz.
Az állategészségügyi szakemberek szerint a gazdaságban felbukkant vírus a tulajdonos által hazavitt vadmadarak vagy az állatok etetésére használt, vadmadaraktól megfertőzött tápszer révén terjedt el a háziszárnyasok között.
Azt is bejelentették, hogy a kedden elpusztult madarakon kívül más szárnyas nem múlt ki a településen, a vizsgálatokat ugyanakkor kiterjesztették a szomszédos helységekre is. Az ellenőrzések során több háziszárnyastól is vérmintát vettek. A Duna-delta rezervátum illetékesei azt közölték, hogy egyetlen madárinfluenza-esetre sem bukkantak. Mint arról már beszámoltunk, a madárinfluenza-eset fölfedezését követően az érintett háztáji gazdaságban található 87 szárnyast leölték, a házat pedig 21 napos vesztegzár alá helyezték. A településen ugyanakkor nem vezettek be karantént, azonban a kivezető utakon ellenőrző pontokat állítottak föl, az áthaladó járműveket fertőtlenítik, a település 3 kilométeres körzetét védelmi, 10 kilométeres körzetét pedig megfigyelési övezetté nyilvánították. A madárinfluenzaesetnek immár külföldi kihatásai is
vannak: a bolgár hatóságok a romániai fertőzések miatt bezáratták az ország északi részében található baromfipiacokat.
Romániában 2005. október 7-én, a szintén Tulcea megyei Ceamurlia de Jos településen mutatták ki először a
madárinfluenza-vírus jelenlétét. A következő hét hónapban az ország 52 további településén bukkantak az emberre
is veszélyes H5N1-es altípusra.
Az első, kilenc megyét érintő madárinfluenza-hullám tavaly áprilisban ért véget. A második hullám kevesebb mint egy hónappal később jelent meg. Ekkor először egy Brassó megyei baromfitelepen bukkantak rá a vírusra, ám alig három hét alatt további 18 megyében is felütötte a fejét, sőt Bukarestben is kimutatták.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés