
Lucian Bode
Fotó: Facebook
Lucian Bode belügyminiszter kedden közölte a képviselőház házbizottságával, hogy nem tud jelen lenni a keddi ülésen, amelyen megvitatásra kerül a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Jobboldal Ereje párt által ellene benyújtott egyszerű indítvány, és kérte annak átütemezését.
2022. október 11., 12:092022. október 11., 12:09
2022. október 11., 12:122022. október 11., 12:12
A belügyminiszter a házbizottságnak címzett dokumentumban kérte, hogy az indítvány vitáját és a szavazást az október 17–21-e közötti hétre ütemezzék át.
Kérését azzal indokolta, hogy kedden egy sor fontos találkozója van külföldről érkezett hivatalos személyekkel, szerdától kezdődően pedig Belgiumban és Luxemburgban lesz az Európai Unió Tanácsának igazságügyi és belügyminiszteri szintű megbeszélésein.
Az alsóház jövő hétfőn, 16 órától vitatja meg az USR és a Jobboldal Ereje párt által a belügyminiszter ellen október 4-én benyújtott egyszerű indítványt. A szavazást jövő szerdára ütemezték át – közölte az Agerpres hírügynökség.

Az Országos Börtönigazgatóság alkalmazottait tömörítő szakszervezeti tömb (FSANP) szerdán kiadott közleményében bírálja a belügyminisztérium által tervezett BMW-vásárlást.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
szóljon hozzá!