2008. május 13., 00:002008. május 13., 00:00
A verekedésben mintegy húsz, botokkal és baltákkal fölfegyverzett személy vett részt. Az összecsapás során többen is megsérültek, többek között az ellenzéki jelölt is, akit gumilövedék talált fejbe. Egy másik férfit kõvel fejbe vágtak, és gumilövedékkel kilõtték az egyik szemét. Az áldozatot meg kellett mûteni. Gheorghe Pãunescu, a település PSD-s polgármestere az incidens után közölte, õ maga személyesen nem vett részt a verekedésben, egyúttal azzal vádolta meg ellenfeleit, õk kezdeményezték az összecsapást. Az elöljáró szerint a konfliktus annak nyomán robbant ki, hogy még vasárnap a PD-L szimpatizánsai letépték a választási plakátjait, majd bántalmazták az egyik támogatóját. Costin Ceauºu PD-L-s jelölt szerint ugyanakkor egy, a polgármester által szerzõdtetett bukaresti biztonsági cég alkalmazottai egyszerûen rájuk támadtak, botokkal kezdték verni õket, és többször is rájuk lõttek gumilövedékkel. Nicolae Dobrin Giurgiu megyei rendõrfõkapitány tegnap közölte, a nyomozás elõzetes eredményei szerint a PD-L-s jelöltet és támogatóit valóban az õrzõ-védõ cég alkalmazottai bántalmazták, jelenleg annak megállapításán dolgoznak, valójában ki is felelõs az incidensért.
Hírösszefoglaló
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).