
2012. május 17., 08:542012. május 17., 08:54
Idén is biztonsági kamerákkal figyelik meg az érettségiző diákokat, megakadályozandó, hogy puskázzanak – jelentette be tegnap Liviu Pop ügyvivő oktatási miniszter, aki azt követően vette át a tárca irányítását, hogy Ioan Mang az ellene felhozott plágiumvádak miatt felmentését kérte a tisztségből. Pop azt is közölte, hogy az előkészítő osztályokra vonatkozó, az előző kormány által elfogadott rendelet is hatályban marad, mivel már kevés idő van a vizsgákig és a felvételikig.
Kijelentette, az első számú prioritást az érettségi és a képességvizsgák megszervezése jelenti, és leszögezte: időben megtartják a megmérettetéseket, ennek érdekében egyeztetést kezdeményez a tárca illetékeseivel. Azt is elmondta, hogy az érettségiért felelős bizottság elnöke Király András tisztségében megtartott RMDSZ-es államtitkár lesz. Victor Ponta kormányfő egyébként tegnap felszólította az oktatási és a pénzügyi tárcát: vizsgálják meg, hogy a vizsgabizottságban részt vevő tanárok előző kormány által megkurtított illetménye visszaemelhető-e a korábbi szintre. Egyúttal felszólította Popot: hozzon létre „parancsnokságot” az érettségi problémamentes lebonyolítására.
Liviu Pop egyúttal azt is közölte, hogy lemondott szakszervezeti tisztségeiből, és még május hetedikén felfüggesztette azon tisztségét, amely európai uniós alapok kezelésével függött össze.
Egyébként Popot is utolérte a tárca „átka”, miután életrajzában helyesírási hibát fedeztek fel. Az ügyvivő tárcavezető – aki amúgy a társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget tölti be a múlt hétfőn beiktatott Ponta-kormányban – hibásan tüntette fel életrajzában munkahelye, a nagybányai Anghel Saligny Műszaki Szakközépiskola névadójának nevét: a 19. századi mérnök családnevét Salygnynak írta.
Pop a felsővisói Bogdan Vodă Gimnáziumban is tanított – matematikatanárként tevékenykedett –, és mint kiderült, a tavalyi érettségin egyik iskola diákjai sem teljesítettek fényesen: utóbbiban a diákok 48, előbbiben viszont csupán 19 százaléka vizsgázott sikeresen.
Pop amúgy nem tanári kvalitásaival hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy 2007 óta a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) nevű érdekvédelmi szervezet főtitkára, ezen minőségében került be a kormányba. Vagyonbevallásából kiderül, hogy szakszervezeti vezetőként tanári fizetésének négyszeresét kereste meg: míg tanárként 18 850 lejt keresett 2010-ben, érdekvédelmisként több mint 77 ezer lejt kapott.
Mint arról beszámoltunk, Mang – aki a PSD oktatási kabinetjének vezetője – azért kérte felmentését, mert egyre bizonyosabbnak tűnt, hogy megalapozottak az ellene felhozott plágiumvádak. Egy kínai, egy japán és egy izraeli tudós is megerősítette, hogy az ő tanulmányaik egyes részeit jelentette meg forrásmegjelölés nélkül a saját neve alatt a Nagyváradi Egyetem angol nyelvű számítástechnikai szaklapjában.
Miután Victor Ponta kormányfő kérésére az akadémia is vizsgálni kezdte a plágiumügyet, Mang lemondott, arra hivatkozva, hogy az ellene megfogalmazott vádak negatívan befolyásolják a kormány imázsát. Az ellenzék azonnal lecsapta a magas labdát: Emil Boc PDL-elnök szerint Mang lemondása a Ponta-kormány hozzá nem értésének és amatörizmusának a bizonyítéka. Kormányoldalról is hangzott el bírálat: Ecaterina Andronescu PSD-szenátor, volt oktatási miniszter aggodalmának adott hangot a plágiumügy miatt, mondván: az az egész oktatási rendszerre ártalmas.
Mang amúgy „beugró” miniszter volt, a tárca élére először kijelölt Corina Dumitrescuról, a Dimitrie Cantemir Egyetem rektoráról kiderült, hogy egyrészt az általa betöltött funkciók között felmerül az összeférhetetlenség gyanúja, másrészt életrajzában valótlanul tüntette fel, hogy az amerikai Stanford Egyetem hallgatója volt.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.