Hirdetés

Lincshangulat Craiován

Feszült a közhangulat Craiován, miután a hét elején lelőtték a helyi alvilág egyik ismert figuráját. A Caiacnak becézett Mihai Pârvu csütörtöki temetésén újságírókat bántalmaztak.

Benkő Levente

Benkő Levente

2008. augusztus 29., 00:002008. augusztus 29., 00:00

A rendőrség közlése szerint a 41 éves Mihai Pârvu, a craiovai alvilág egyik ismert figurája a keddre virradó éjszakán az olténiai város egyik kaszinójában pókerezett ismerősével, Cătălin Mavrichievel, s miután ettől 50 ezer eurónyi összeget nyert el, utóbbi elégtételt kért, mondván, hogy Caiac csalt. Összetűzésük során Pârvu egy késsel többször megvágta Mavrichie karját és arcát, aki viszont többször rálőtt vetélytársára, mellkasi sérüléseket okozva neki. Mindkettejüket a craiovai kórházba szállították, Pârvu kedd reggel 6 órakor belehalt sérüléseibe. A rendőrség csütörtökön közölte: Pârvu halála lőtt sebek okozta belső vérzés nyomán következett be, és gyilkosság gyanújával eljárást indítanak Mavrichie ellen.

Pârvu csütörtöki temetésén is voltak incidensek. A közel kétezer résztvevő közül többen rátámadtak az eseményt rögzítő sajtósokra, akiket szidalmaztak és leköpdöstek, egy televíziós operatőrt pedig meg is ütöttek. Ugyanakkor több személygépkocsi nagy sebességgel száguldozott a sajtósok körül, veszélyeztetve azok testi épségét – számolt be a történésekről a Realitatea televízió. A rivális bandák közötti leszámolások megelőzésére csütörtökön a Pârvu lakása körüli utcák egyikét rendőrök és csendőrök zárták le, ugyanakkor a Dolj megyei kórház intenzív osztályán kezelés alatt álló Mavrichie biztonságára is nyolc rendőr vigyáz. A Mavrichie család segarceai otthonát szintén csendőrök őrzik.

Craiován csak az eltelt évben több mint tíz ilyen összetűzés volt, amelyek során többen megsebesültek. 2007 augusztusában a craiovai Ion Oblemenco-stadion környékén két roma klán tagjai csaptak össze, néhány nap múlva egy fiatalembert többen ütlegeltek. Mindkét esetben fegyvertűz is eldördült. Tavaly szeptemberben egy 18 éves fiatalemberre lőttek rá többször, majd három fiatal  szintén a Ion Oblemenco-stadion környékén támadt rá kardokkal egy benzinkutasra. Októberben fiatalok lövöldöztek egymásra, decemberben pedig újabb két roma klán tagjai verekedtek. 2008 februárjában a craiovai táblabíróság előtt rontott egymásra lő- és fehér fegyverekkel két banda, áprilisban pedig két gépkocsivezető csapott össze az utcán fényes nappal. Április végén két roma család fegyverekkel támadt egymásra, majd májusban az egyik Dolj megyei faluban rendőrök sebesítettek meg több lakost, miközben egy összetűzést próbáltak elcsitítani. Szintén májusban egy fiatalt lőtt sebekkel szállítottak kórházba, majd július végén a rendőrség általános körözést indított egy férfit bántalmazó elkövetők ellen. E történések közepette a belügyi tárca a craiovai, illetve Dolj megyei összetűzések kezelésére képtelen városi és megyei rendőrség éléről több vezetőt menesztett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés