Hirdetés

Levélben szavaztatna a PDL

A Demokrata-Liberális Párt (PDL) vezetői tegnap úgy döntöttek, beterjesztik a parlament elé a választási törvény külügyminisztérium által kidolgozott módosítását, amely lehetővé tenné a levélben szavazás gyakorlatát.

Balogh Levente

2011. július 12., 07:392011. július 12., 07:39

Ezt Teodor Baconschi külügyminiszter, a PDL első alelnöke közölte a pártvezetés ülését követően. „Örülök, hogy a pártvezetés élni kíván a jogszabály elfogadtatásának lehetőségével, a lehető legrövidebb időn belül egyeztetést kezdünk a koalíciós partnerekkel. A cél az, hogy a törvénytervezetet lehetőleg még idén elfogadtassuk, hogy a 2012-es választásokon az alternatív módon leadott voksok már a hagyományos, urnába dobott szavazatokkal együtt beszámítsanak a végeredménybe” – mondta Baconschi.

A külügyminiszter hozzátette, hogy a témáról már informálisan tárgyalt Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, aki a kisebbik kormánypárt, az RMDSZ képviseletében tagja a kormánynak.
Baconschi a levélben szavazás előnyeit sorolta, hogy ily módon jelentősen megnövekedhet azon polgárok száma, akik élni tudnak választójogukkal. A miniszter szerint az általa vezetett tárcának bizonyítékai vannak arra nézvést, hogy a diaszpóra, a külföldön élő román közösségek igénylik a törvénymódosítás elfogadását. Baconschi úgy véli, a levélben szavazás bevezetése erkölcsi jóvátétel azon, külföldön élő román állampolgárok számára, akik az elmúlt húsz évben logisztikai akadályok miatt nem szavazhattak a romániai választásokon. Emellett azt is megjegyezte, hogy más módszerekhez képest, kevesebbe kerül, és lehetőséget nyújt, hogy a bukaresti vezetés reálisabb képet nyerjen a külföldön élő román állampolgárok számáról.

A miniszter azt is elmondta, hogy a jogszabály kidolgozásakor több európai mintát vett alapul, alkotmányjogi szakértőkkel is tanácskoztak, és közmeghallgatásokat is tartottak. „A tervezet hozzátesz a román demokráciához, megerősíti a nemzet polgári öntudatát, és lehetővé teszi annak a több millió románnak, aki más országokban él, hogy nagyobb mértékben részt vehessen az ország jövőjéről szóló nyilvános vitában” – hangoztatta Baconschi.

Arra a felvetésre, hogy az idő szűkössége miatt tervezik-e a jogszabály-módosítás felelősségvállalással, azaz a parlamenti vita megkerülésével történő elfogadtatását, a miniszter közölte, álláspontja szerint elegendő idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a parlament szakbizottságai megvitassák a tervezetet, és arról a képviselőház döntéshozó kamaraként szavazzon. Az ellenzék ugyanakkor korábbi nyilatkozatai alapján elutasítja a levélben szavazás bevezetését, ezzel ugyanis szerintük a PDL csupán a választási csalásra kíván lehetőséget teremteni. Az ellenzék még egyszerű indítványt is benyújtott Baconschi ellen, aki a PDL májusi kongresszusán azt mondta: a levélben szavazás bevezetése akár egymillió új szavazatot is hozhat a pártnak.

Tény, hogy a gyakran nemzetieskedő szólamokat hangoztató Traian Băsescu államfő és rajta keresztül korábbi, a háttérből ma is általa irányított pártja a felmérések szerint népszerűbb a külföldön élő románok körében, mint a Romániában a választók mintegy 50 (sőt legfrisebb, saját közvélemény-kutatásuk szerint 60-66) százalékának támogatását élvező balliberális ellenzéki szövetség. Crin Antonescu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt elnöke tegnap közölte: ma is ugyanaz a véleményük a levélben szavazásról, mint májusban, a szenátus külügyi bizottságának szintén ellenzéki, szociáldemokrata elnöke, Titus Corlăţean pedig ahhoz a kis zsebtolvajhoz hasonlította a PDL-t kezdeményezése miatt, aki egész életében a nagy dobásról álmodozik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés