
Marius Dănuț Carașol
Fotó: Facebok/Transelectrica
Leváltották csütörtökön a román Transelectrica állami energiavállalat hamis diplomával rendelkező igazgatóját, miután kiderült, hogy csak látogatta a bukaresti Műegyetem kurzusait, de nem szerzett diplomát.
2019. szeptember 19., 16:472019. szeptember 19., 16:47
A döntést a Transelectricát felügyelő bizottság közölte a médiával. A tőzsdén jegyzett Transelectrica birtokolja a romániai villamosenergia-hálózatot, és a román állam egyik stratégiai fontosságú vállalata. A felügyelőbizottság közlése szerint Marius Dănuț Carașol helyett csütörtöktől Claudia Gina Anastase tölti be az igazgatótanács elnöki posztját. A döntést azzal indokolták, hogy
Több hírportál arról számolt be, hogy Carașol hamis diplomával igazolta felsőfokú tanulmányait, hiszen életrajzában feltüntette, hogy diplomát szerzett a bukaresti Műegyetemen, de a felsőoktatási intézmény rektora közölte, hogy csak látogatta a kurzusokat, de oklevelet nem szerzett.
Romániában nem ez az első eset, amikor hamis diplomával rendelkező, felelős tisztséget betöltő személyek buknak le. Az év elején két álorvosról derült ki, hogy évek óta úgy dolgoztak kórházban, hogy nem végezték el az orvosi egyetemet. Korábban tucatnyi állami alkalmazottról, miniszterekről, hírszerzési vezetőkről, törvényhozókról, rendőrökről és egyéb magas rangú állami tisztségviselőkről derült ki, hogy szabálytalanul szereztek doktori címet.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!